SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lebénult a kullancscsípéstől a 7 éves kislány - ilyen betegségeket terjeszthetnek ezek a kis állatok

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-06-27
Lebénult egy hétéves coloradói kislány, miután tíz nappal korábban megcsípte egy kullancs. A gyermek azóta szerencsére rendbejött, azonban járhatott volna sokkal rosszabbul is.

A kis Jenna édesanyja, Heidi Ganahl a Facebookon osztotta meg ijesztő történetüket. Elmondása szerint Jenna táborozni volt, amikor pedig hazaért, jó pár kullancsot találtak a hajában, amelyeket az anya a tőle telhető legnagyobb alapossággal eltávolított.

Tíz nappal később a kislány lábfeje és lábszára zsibbadni kezdett, és a tünetek másnapra sem múltak el. Ekkor bevitte kórházba, ahol hamar fel is állították a diagnózist: kullancsparalízis. A betegséget egy rosszul eltávolított kullancsnak egy darabkája okozta, ami folyamatosan juttatta a mérget a kislány szervezetébe. Az orvosok legnagyobb döbbenetére az elmúlt három hétben ez már a harmadik eset volt, amelyet elláttak, noha a kullancsparalízis extrém ritka kórképnek számít.

Végül 12 óra várakozás után sikerült eltávolítaniuk a kullancs bennmaradt darabját, és a kislány felépült. Szerencséje volt: a kezeletlenül hagyott hasonló esetek 10-12 százalékban halállal végződnek.


Kullancsok által terjesztett betegségek


Vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás:

 

  • Lappangási ideje: 1 hét - 1 hónap
  • Tünetei: 2-3 nap enyhe láz után pár nap tünetmentesség, majd kiugróan magas láz, fejfájás, hányás, izomfájdalom, később eszméletvesztés, bénulás. A betegség 1 százalékban halálos, 10 százalékban maradandó bénulást okoz, további 30-40 százalékban szellemi és fizikai károsodás marad vissza.
  • Megelőzése: Magyarországon 1991 óta elérhető ellene oltás, amelynek köszönhetően a regisztrált esetek száma évi 300-ról 50-re esett vissza.


Lyme-kór
 

  • Lappangási ideje: 1 nap - 1 év
  • Tünetei: A csípés körül jelentkező, egyre nagyobb kiterjedésű piros folt. Aggodalomra az ad okot, ha a folt folyamatosan növekszik, és átmérője eléri az 5 centimétert. Láz ritkán, inkább csak gyermekeknél kíséri.
  • Kezelése: Antibiotikummal.


Tibola

 

  • A hosszú, dús hajban megbúvó kullancs okozta nyirokcsomó-duzzanat.
  • Lappangási idő: néhány nap - néhány hét
  • Tünetei: A hajas fejbőrön váladékozó, gyulladt seb jelenik meg. A tarkón és a nyakon messziről is látható, esetenként fájdalmas nyirokcsomó-duzzanatok keletkeznek.
  • Kezelése: Gyakori a spontán gyógyulás, súlyosabb esetben antibiotikum.


Nyúlpestis

 

  • Ritka fertőzés, gyakori a félrediagnosztizálás.
  • Tünetei: A csípés helye megduzzad, kevés genny ürül belőle, majd 3-10 cm-es, fájdalmas bőrpír alakul ki körülötte. Magas lázzal jár, a nyirokcsomók megduzzadnak és nagyon fájnak. Sok szövődménye lehet, ritkán halált is okoz.
  • Kezelése: Antibiotikummal, de néha szükség lehet a tályogok sebészeti úton történő megnyitására is.

(Kapcsolódó cikkünk: Több mint 150 kullancslárvát talált kislányában az anya - így védekezhetünk a kullancsok ellen)

Kép: JerzyGorecky / pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja