SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Trendi blöff a méregtelenítés

Családinet [cikkei] - 2019-03-27
Megérkezett a tavasz, sőt a nagyböjt ideje is, ilyenkor sokan kezdenek valamilyen méregtelenítő kúrába. Az, hogy a szervezetünket megszabadítsuk a télen lerakódott felesleges anyagoktól, egész jó gondolatnak tűnik. Ám az ötletnek két nagy hibája is van - erről kérdeztünk két dietetikust.

A méregtelenítés gyakorlata évezredes múltra tekint vissza, már az ókori Egyiptomban és Rómában is használták. A történelmi alap nem sokat változott: a kúra alatt kerüljük a húst, a tejtermékeket, és az alkoholt, ugyanakkor együnk több zöldséget és gyümölcsöt, igyunk több vizet. Az elmúlt évtizedekben a tiltólistára kerültek a feldolgozott élelmiszerek és többek között a kávé is, viszont megjelentek a méregtelenítés hatásának fokozását ígérő kúrák és készítmények. A böjt, vagyis a méregtelenítő kúra ajánlói szerint a lemondásunkért cserébe jobb emésztés, erősebb immunrendszer, szebb bőr és persze az elmaradhatatlan súlycsökkenés lesz a jutalmunk.
 

Miért kellene méregtelenítenünk?

Logikusnak tűnő érveléssel szokták javasolni a méregtelenítést: ételeinkkel és italainkkal számos mesterséges anyagot fogyasztunk, amelyek megterhelik az emésztőrendszert, a májat és a vesét, sőt hosszabb távon a káros összetevők le is rakódnak a bélfalon. A mérsékeltebb irányzat szerint ugyan a máj és a vese eltávolítják ezeket az anyagokat, ám azért szükséges a méregtelenítés, hogy a bennük maradó bomlástermékektől megtisztítsuk szerveinket, mint amikor egy szivacsot kiöblítünk a csap alatt.

Szervezetünk szerencsére folyamatosan méregtelenít – ezt már Zentai Andrea dietetikus, az Országos Gyógyszerészeti és ÉIelmezés-egészségügyi Intézet Táplálkozás-epidemiológiai főosztályának megbízott vezetője mondja.
Egészséges embereknek semmi szüksége külön a klasszikus értelemben vett méregtelenítésre. Számos szervünk végez méregtelenítést: a legfontosabb a máj és a vese, de az emésztőrendszer, a tüdő és a bőr is ilyen. Ezek éjjel-nappal, megállás nélkül végzik a szervezetünkbe került tápanyagok, természetes és mesterséges vegyületek lebontását és átalakítását. Felépítésüket sem úgy kell elképzelni, mint valamilyen eltömődésre hajlamos szűrőt, ami egy meghatározott mennyiségű anyagcseretermék kiszűrésére alkalmas, majd ennek túllépése esetén nem működik tovább és le kellene cserélni" – mondja a szakértő.
 

Mérgezők-e a mesterséges anyagok?

A méregtelenítés elmélete tehát szervezetünk működéséből adódóan nem nyert megerősítést. Vajon mi a helyzet azonban azokkal a mesterséges anyagokkal, amelyek a feldolgozott élelmiszerekkel jutnak a szervezetünkbe? Sokan aggódnak az adalékanyagok, így például az ízfokozók, a színezékek vagy a tartósítószerek miatt, és ezek kiürítésének érdekében kezdenek időnként méregtelenítő kúrába. Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője erről azonban másként vélekedik: „néhány adalékanyag nagyobb mennyiségben valóban okozhat problémákat, azonban ezek felhasználhatóságát szigorú szabályok, például a Magyar Élelmiszerkönyv és nemzetközi előírások korlátozzák, és a hatóságok rendszeresen ellenőrzik is. Az egységnyi élelmiszerben felhasználható adalékanyagok maximális mennyiségét rendkívül szigorúan, az elfogyasztott élelmiszerek összességét figyelembe véve, a biztonságos szint töredékében határozzák meg. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) pedig rendszeresen felülvizsgálja az adalékanyagot újabb és újabb csoportját, hogy az időközben elvégzett kutatások adatai alapján kell-e módosítani a felhasználhatóságukon” – magyarázza a TÉT Platform szakmai vezetője.

Az élelmiszerek és szervezetünk méregtelenítő kapacitása miatt biztos nem kell aggódnunk, és külön kúrákat sem kell tartani, hogy salaktalanítsunk. A szakértők szerint, ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, követjük a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által kiadott új táplálkozási ajánlásban, az Okostányérban® javasoltakat és rendszeresen mozgunk, akkor sokat teszünk az egészségünkért.

Olvasd el ezt is: Pénzszerző átverés a méregtelenítés Dr. Zacher Gábor szerint 

Kép: silviarita / Pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja