SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Hogyan böjtöljünk hiánytünetek nélkül?

Családinet [cikkei] - 2016-02-12
A fehérjét tojással, tejtermékekkel, babbal, csonthéjasokkal, a vasat pedig egyebek mellett tojássárgájával vagy vassal dúsított müzlivel pótolhatjuk, ha hosszabb időn át nem eszünk húst - mondja Veresné Dr. Bálint Márta.

Az Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanára szerint azoknak, akik csak a böjti időszakban mellőzik a húst, nem kell attól tartaniuk, hogy hiánybetegségeik lesznek, ám ennél hosszabb időszak esetén már érdemes átgondolni, hogyan pótolhatjuk a nélkülözhetetlen fehérjét és vasat. Időseknek, gyerekeknek, várandósoknak, és bizonyos krónikus betegségekben szenvedőknek nem ajánlja a hosszabb ideig tartó böjtöket.

Mivel a hús gazdag fehérjeforrás, amely a többi között az izmok, a kötőszövetek, a csontok és a haj építésében játszik szerepet, ezért mellőzése esetén mindenképpen oda kell figyelnünk a pótlására. A tej és a tojás is képes biztosítani a létfontosságú aminosavakat, ám ha ezeket is kiiktatjuk az étrendünkből, akkor nehéz a mindig kopó izmokat újraépíteni. A szója, a dió és a mogyoró is gazdag fehérjében, de ezekre sokan allergiásak, számukra bizonyos fokig a szárazbab, a csicseriborsó és a lencse is alternatíva lehet – mondja a dietetikus.

A tejtermékek elhagyásakor a fehérje mellett a kalcium pótlására is oda kell figyelni, ez az ásványi anyag ugyanis alapvető a csontoknak és a fogaknak, és az izomösszehúzódásban is fontos szerepet játszik. A kalciummal dúsított tejpótló növényi italok – például rizs, szója vagy mandula-, pontosan annyi kalciumot tartalmaznak, mint a tej; de ha szezámmagot, mákot, mandulát, diót vagy zabpelyhet fogyasztunk, azokból is hozzájárulnak a szükséglet kielégítéséhez.

Ha nem eszünk húst, a vas pótlásáról is gondoskodnunk kell. Ez ugyanis az oxigénszállító hemoglobin egyik alkotója, így ha kevés van belőle, az agyunk és az izmaink nem jutnak elegendő oxigénhez, ez szellemi és testi fáradtságot okoz, a gyermekeket pedig akár a fejlődésben is visszavetheti. Ha hosszú időn át nem fogyasztunk húst, mindenképpen érdemes többet ennünk azokból a növényekből (pl. mák vagy cékla), amelyekben bőségesen van vas, de nem árt tudnunk, hogy ezekből csak igen kis mennyiség hasznosul. Ma már kapni vassal dúsított müzlit, ez is jó választás – javasolja a dietetikus. Negyven napos húsmegvonás esetén azonban még nem feltétlenül kell attól tartanunk, hogy jelentősen megcsappan a vaskészletünk.

Ha valaki hosszabb és szigorúbb böjtbe kezd, mindenképpen tartsa be a fokozatosság és a mértékletesség elvét – javasolja a dietetikus. A koplalás ugyanis nagyon megviseli a szervezetet, ráadásul várandós nőkre, gyerekekre, idősekre, daganatos- és inzulinos cukorbetegekre kifejezetten veszélyes. Veresné Dr. Bálint Márta szerint az első két-három napon erős éhség jelentkezik, majd a szervezet a zsírszövetet használja energianyerésre, vagyis a ketózis irányába tolódik az anyagcsere, ami megterhelést jelent a szívre és a vesékre. Azoknak, akiknek nem egészségesek ezek a szervei, kifejezetten veszélyes hosszabb ideig ilyen életmódot folytatniuk. Ha több héten át keveset eszünk, akkor tápanyaghiány alakul ki: esszenciális zsírsavakból, fehérjéből, szénhidrátból kevesebb juthat a szervezetünkbe, mint amennyire szükségünk van.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Fotó: condesign/pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja