SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Fogszabályzás láthatatlanul

Családinet [cikkei] - 2012-03-28
A fogak szabályozásának nem csak esztétikai, de egészségügyi okai is lehetnek, gyerekeknél éppúgy, mint felnőtteknél. Dr. Ameri Sahar, az Oxygen Medical fogszabályozó specialistája arról beszélt, hogy a modern fogszabályzóknak már nem kell feltétlenül látszani, az eredmények viszont ebben az esetben is jelentősek.

Esztétikai és egészségi előnyök felnőttkorban

Bár a fogszabályzásnak leginkább az általa nyerhető esztétikai előnyök jelentik a vonzerejét, a rendezetlen fogsor veszélyeket is rejt magában. Tény, hogy a torlódott fogazatot nehezebb tisztán tartani, a megmaradó lepedék hosszú távon savas erjedést okozhat és fogszuvasodáshoz vezethet. Ráadásul a szájban végbemenő erjesztő folyamatok miatt könnyen fogínygyulladás alakulhat ki, amely kezeletlenül akár a fogak kilazulását és elvesztését is eredményezheti.

Felnőttkorban is eredményesen kezelhető probléma például a fogak közti rés, illetve a hátra-, előre- vagy ferdén álló fogak. A fogszabályozás megelőzheti az olyan rendellenességeket, mint a mély- és a keresztharapás okozta gyakori állkapocs-ízületi problémák, amelyek a mindennapokat is jelentősen megnehezíthetik. A felnőttkori szabályzás előkészítheti akár a fogpótlásokat is, és optimális feltételeket teremthet a későbbi fogpótlások kivitelezéséhez.

Lehet kivehető és rögzített

A fogszabályzóknak rengeteg fajtájuk van, amelyek két nagy csoportra oszthatók: kivehető és rögzített készülékek.  



- Kivehető fogszabályzó: A naponta legalább 12 órán át viselendő fogszabályzóval a kevésbé látványos foghibákat szokták kijavítani. Nagy előnye, hogy olyan alkalmakkor, amikor enélkül szeretnénk megjelenni, bátran kivezetjük. Gyerekeknél 12-13 éves korukig használják, ezután már állandó fogszabályzó ajánlott.

 - Rögzített fogszabályzó: A hosszú távon hordandó, rögzített fogszabályzóknak több fajtája van, amelyek közül a hagyományos, fém fogszabályzó éjjel-nappal kell viselni, és 3-4 hetente a fogorvos által meghúzatni.

Ha nem szeretnénk, hogy látsszon

- Az állandóan viselendő eszközök is lehetnek a fog színével megegyezőek. Ezek az úgynevezett láthatatlan fogszabályzók a „drótosnál” diszkrétebb, elegánsabb készülékek, esztétikailag sokkal kevésbé zavaróak. Tökéletes megoldás lehet a belső fogszabályzó (ún. lingual technika), amelyet a fogsor belső felszínére rögzítenek, így kívülről egyáltalán nem vehető észre. Ebben az esetben kicsit tovább tarthat a hozzászokás, de a hordási idő nem különbözik a külső felszínen rögzített készülékétől. - ismerteti dr. Ameri Sahar, az Oxygen Medical fogszabályozó specialistája.
 
Forrás: www.oxygenmedical.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja