SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A gyermekkori elhízás megelőzhető

Családinet [cikkei] - 2011-08-08
A mai társadalomra jellemző helytelen táplálkozás és mozgásszegény életmód súlyosan rányomja a bélyegét egészségünkre, gyermekeinkre nézve azonban még nagyobb veszélyt jelent. A fejlődő szervezet számára kiemelten fontos a - többnyire szülői minták alapján tanult - megfelelő táplálkozás és a rendszeres mozgás.
A gyermekkori elhízás megelőzhető

A gyermekkori elhízás legfontosabb okait és kockázatait, valamint a lehetséges megelőzési módokat Dr. Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosa mutatja be.

„A gyermekkori elhízás kapcsán egyre több esettel találkozunk, mivel a megváltozott étkezési és életvezetési szokások negatív hatással vannak a gyermekek egészségére is. A korai elhízás még akkor is sok kockázatot rejt magában a későbbiekre nézve, ha idővel a gyermek képes lesz kordában tartani testsúlyát” - mondta a doktor úr.

A gyermekkori elhízás láthatóan az Amerikai Egyesült Államok felől halad Európa irányába. Ez azt jelenti, hogy hazánkban is emelkedik a túlsúlyos gyerekek aránya, de még nem éri el az amerikai mértéket. A gyermekkori túlsúly a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód következtében főként a 7 év feletti korosztályra jellemző, és viszonylag ritkán vezethető vissza betegségekre. A gyorséttermek ajánlatai mellett, sajnos a megfelelő alapanyagok hiánya miatt az iskolai menzán kínált ételek, valamint a büfében kapható édességek egyaránt hozzájárulnak az elhízáshoz. Jellemzően egyre több szülő készít friss alapanyagok felhasználása helyett mirelit ételt, és kínál víz helyett cukros és rostos üdítőket gyermekének. Mindezt az is befolyásolja, hogy az egészséges ételek drágábbak és elkészítésük is körülményesebb. A megfelelő szülői minta persze nem csak az étkezésekkel, hanem a sporttal kapcsolatban is nagyon fontos. Annak érdekében, hogy a rendszeres mozgás igénye már kamaszkorra kialakuljon, szervezzünk például többször közös családi biciklizést.


A gyermekkori elhízás már akár középtávon, kamaszkorra is magas vérnyomást, megzavart cukor anyagcserét, ízületi károsodást okozhat, a későbbiekben pedig nő a szív- és érrendszeri megbetegedések, a stroke kockázata, de számos egyéb betegség kialakulásának esélye is növekszik. Az egészségtelen életmódnak a testsúly csökkentése után és akár felnőtt korban is komoly következményei alakulhatnak ki. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a túlsúlyos gyermekeket társaik gyakran kiközösítik, így az elszigetelődés miatt nőhet bennük az agresszió, valamint egyéb pszichológiai tünetekkel is együtt kell élniük.

A súlyproblémákkal küzdő gyermek esetében érdemes orvosi segítséget kérni, amely során megvizsgálják, hogy egyszerű elhízásról van-e szó, vagy valamilyen genetikai problémáról. Az orvos javaslatot tesz a gyógymódra, amely általában életmódváltással, egészséges étkezéssel és sok mozgással jár együtt. Amennyiben az orvos által javasolt egészségesebb életmód sem hozza meg a várt változást, érdemes pszichológiai segítséget is igénybe venni. Azonban ennek alapfeltétele, hogy a szülő is elfogadja a probléma létezését.

„A gyermek számára nagyon fontos a szülői minta, ezért az egész család esetében érdemes odafigyelni, hogy mi kerül az asztalra. A közös családi sport és étkezések pozitív hatással lehetnek a gyermek lelki állapotára is, ráadásul a felnőttkori szokásokat is ekkor alapozzuk meg” - tette hozzá Krivácsy doktor.

www.morpho.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja