SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy év után, Siófokról került haza gazdáihoz az elkóborolt kutyus

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-05-11
Katrin, a labradorkölyök tavaly szökött meg gazdáitól, végül néhány nappal ezelőtt a bőre alá ültetett chip segítségével juttatták haza az állatmentők. A gazdik és a kutyus öröme azóta leírhatatlan.
Egy év után, Siófokról került haza gazdáihoz az elkóborolt kutyus

Katrin egy másik kutya, Russel társaságában élt gazdái, Rebeka és Norbert otthonában. Rebeka elmondása szerint tavaly tavasszal Russel szerelmes lett, és a kétméteres kerítést átugorva elszaladt hazulról, Katrin pedig követte őt. Az idősebbik kutya még aznap este hazatért, a labradornak azonban nyoma veszett – írja a Blikk.

A házaspár minden követ megmozgatott: plakátokkal ragasztották tele a környéket, felhívást tettek ki az állatorvosi rendelőben. A férj napokig járta a határt a vadászokkal, hátha ráakadnak a kiskutyára. Úgy tűnt, fel kell adniuk a reményt, bár elmondásuk szerint mindig is bíztak benne, hogy Katrin egy nap előkerül.


A chip segített

Néhány héttel ezelőtt végül megcsörrent Rebeka telefonja: a Siófoki Állatmenhelyről hívták. Kiderült, hogy egy ideje már náluk volt a kutya, és már az örökbeadására készültek, amikor az állatorvos oltást adott neki, és rutinszerűen leolvasta a bőre alatti chipet.

A házaspár nehezen akarta elhinni, hogy szeretett kutyájuk került elő, de autóba pattantak, és sietek Siófokra.

„Bár rossz a szemem, már messziről megismertem őt. Ő is felismert minket, amikor kinyitottuk az autónk csomagtartóját, már ugrott is be, ahogy régen” – mesélte Rebeka, majd hozzátette: Katrin azóta séta közben mindig szorosan hozzásimul, ha pedig megállnak, azonnal ráül a lábára.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Lepale / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja