SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

9500 kilométert utaztak a világ legritkább majmai

Családinet [cikkei] - 2014-05-28
A Texasból érkezett hím nyolc budapesti nősténnyel ismerkedik.
Négy aranyhasú mangábé érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A ritka majomfajból a világ állatkertjeiben félszáznál is kevesebb egyed él, az egyik legnagyobb állomány épp a Fővárosi Állat- és Növénykert lakója.

Az USA-beli San Antonióból érkezett négy állat az európai állatkerti populáció vérfrissítését szolgálja. Egy közülük Budapesten marad, a másik három pedig hamarosan tovább utazik Európa más állatkertjeibe. Az állatok szakszerű szállítását egy világszerte ismert, neves logisztikai szolgáltató bonyolította le a veszélyeztetett fajok védelmének elkötelezett támogatójaként.

Az aranyhasú mangábé (Cercocebus chrysogaster) a világ egyik legritkább majomfaja. Eredetileg Nyugat-Afrikában őshonos, de természetes életmódjáról, illetve vadonbeli egyedszámáról igen kevés ismerettel rendelkeznek a zoológusok, mert a faj terepi kutatása számos akadályba ütközik. Az viszont bizonyos, hogy az aranyhasú mangábék egyedszáma folyamatosan csökkent a vadonban. Nemcsak a természetben él belőlük kevés, az állatkertekben is a legnagyobb ritkaságnak számítanak. Jelenleg a világon összesen nyolc állatkertben élnek aranyhasú mangábék, vagyis kevesebb helyen tartanak ilyen állatokat, mint például óriáspandát. Az állatkerti világállomány pillanatnyilag 37 egyedből áll.

A Fővárosi Állat- és Növénykert évtizedek óta foglalkozik az aranyhasú mangábék tartásával és szaporításával. Ennek sikerei nyomán a budapesti állomány világviszonylatban is a legnagyobbak és a legszaporábbak közé tartozik. Az év elején nyolc állat képviselte ezt a fajt a magyar főváros állatkertjében. Áprilisban azonban újabb négy állat érkezett az Amerikai Egyesült Államokból.

A négy aranyhasú mangábét a texas-i San Antonio állatkertjéből szállították Budapestre vérfrissítés céljából. Daphne, Dexter, Skyler és Tukal mind amerikai születésűek, és egy olyan vérvonalat képviselnek, amely nem áll közeli rokonságban az európai állatkertekben élő mangábékkal. A veszélyeztetett fajok állatkerti tenyészprogramjait általában régiónként szervezik, így külön programokat tart fenn az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) és az Amerikai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (AZA). Az olyan ritka és kis egyedszámban tartott fajoknál azonban, mint amilyen az aranyhasú mangábé is, a rokontenyésztés és a genetikai leromlás elkerülése érdekében feltétlenül szükség van a kontinenseken átívelő együttműködésre is. Az új vérvonalat képviselő négy állat közül egy hím marad majd Budapesten, a másik három nemsokára továbbutazik Hollandiába, illetve Franciaországba. A budapesti szakemberek választása egyelőre a Dexter nevű 16 éves hímre esett, az elkövetkező hetekben őt fogják összeszoktatni a nőstényekkel. Ha azonban valamilyen ok miatt nem válna be, a másik amerikai hímmel is megpróbálkozhatnak.

Az aranyhasú mangábék természetvédelmi célú szaporítása szempontjából elengedhetetlenül fontos, két napon át tartó szállítás során a DHL Express globális csapata gondoskodott a „VIP utasok” pontos és gördülékeny szállításáról. A mangábék az útra külön erre a célra szolgáló, névre szóló szállítóládákat kaptak. A majmok utazásához kapcsolódó szervezés, a papírok beszerzése több hónapig tartott, és több mint 30 ember dolgozott az amerikai és a budapesti állatkertekben, valamint a DHL Express globális hálózatában, hogy a különleges utasok biztonságban és kényelmesen érkezhessenek meg úti céljukhoz. A ritka és veszélyeztetett állatokat elkísérte amerikai gondozójuk is, aki elárulta, hogy a mangábék közül az egyik nőstény, Daphne a „legcserfesebb”, jellegzetes hangját gyakran hallatja, a hímek pedig nagyon mozgékonyak és bármin képesek összekapni pillanatok alatt.

„A DHL Express elkötelezett a veszélyeztetett fajok megőrzése mellett, így rendszeresen dolgozunk együtt állatkertekkel és állatvédő szervezetekkel világszerte élő állatok szállításában. Legutóbb tigriseket, afrikai gorillákat és pandákat is szállítottunk. Különös örömünkre szolgál, hogy globális tapasztalatunkkal és logisztikai szakértelmünkkel támogathattuk a budapesti állatkertet, és az európai fajfenntartási programot. Bízunk benne, hogy az aranyhasú mangábék jól érzik majd magukat új otthonukban, és a magyar állomány hamarosan új tagokkal bővül majd.” – mondta el John Lucas, a DHL Express Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A mangábék indulásukat követően háromszor szálltak át, valamint a DHL Express három légi elosztóközpontjából kettőben is megfordultak. A lipcsei légi központból egy Airbus A300-as repülővel érkeztek a budapesti reptérre. Útjuk során gondozójuk mellett élelem és ivóvíz is rendelkezésükre állt, így a kicsivel több mint 50 órás út a legnagyobb kényelemben telt. A kéthetes budapesti állatorvosi megfigyelés eredménye alapján a mangábék teljesen egészségesen kezdhetik meg új életüket Európában.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja