Akinek egyszer gyermeke születik, az jó eséllyel számíthat rá, hogy egyszer unokái lesznek, tehát valakinek a nagyapja, vagy nagyanyja lesz. Nehéz lenne meghatározni, milyen is az ideális nagyszülő, de mindenkinek, - vagy majdnem mindenkinek - van erről saját elképzelése.

Vagy tapasztalati, jók, rosszak, vagy tervei, amiket meglátva frissen született unokáját azonnal el is felejt.

Nehéz megállni, hogy ne adjon tanácsokat, ne tegyen megjegyzést, vagy ne igyekezzen folyton segíteni, természetesen tele jó szándékkal. Persze, hogy rosszul esik, ha ezért hálából megkérik, ne szóljon bele az unokanevelésbe.

Különösen nehéz egyszerre anyósnak és nagymamának lenni, persze nem mindig és mindenkinek.

Néhány évtizeddel ezelőtt azért ez egy kicsit le volt egyszerűsítve - mármint a nagyszülő szerep - komplett minták közül kellett választani, és nem volt improvizáció.

Igen, tudom, ez már a múlté és nem is baj, én csupán azt igyekszem kinyögni, hogy azért a nagyik módszerei és tanácsai is lehetnek jók és alkalmasak arra, hogy megfogadják őket.

A nagyszülőknek meg azt kellene tudomásul venni, hogy előbb utóbb - így, vagy úgy, de eljön az ő idejük és úgyis hozzájuk fordulnak az újdonsült szülők. Higgyék el: rájuk nagyon nagy szükség van!

Léteznek dolgok, amiket csak ők tudnak helyrehozni, csak nekik van türelmük elmagyarázni, és csak ők képesek minden elképesztően vad kérést teljesíteni. Ne igyekezzenek ők is a szülőkhöz hasonlóan a szigorral és követelmények hadával nevelni azt a gyereket, mert elveszítik a bizalmát!

Legyenek az unokák számára a feloldódás és a határtalan szeretet szigete ebben a "sűrű" világban. Persze nem a szülőkkel szemben, hanem a gyerekek mellet. Hagyják a szülőkre, hadd rontsák el ők csemetéjüket, ne akarják meggyőzni őket arról, hogy rossz amit tesznek! Segítsék őket, amennyire lehet úgy, hogy belőlük -a  nagyszülőkből - csak a szeretet látsszon és érződjön, mert mindenkinek erre van a legnagyobb szüksége.

Hát igen. Tudom, hogy ez a legnehezebb, de higgyék el megéri. És erre jó példa vagyok, imádtam a nagyanyámat, mert ő ilyen volt, kedves, türelmes és a szeretet úgy áradt belőle, hogy még most is érzem.

Ja igen, a pofonok a rugó miatt.... Nagyon megijedt szegény.