SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rekordok az ágyban

[cikkei] - 2004-03-01
Előrebocsátom, hogy tudom: jó ízlésű ember ilyesmiről nem beszél. Mindemellett még nem ártana hivatkoznom neveltetésemre, de ez nem tenne jót a témának, amiről írok, ezért maradjunk annyiban, nem a saját rekordjaimról lesz szó.

 A köztudatban az forog, hogy általában a férfiak hajlamosak egymás között beszélni ilyesmiről, ami talán igaz is, de a nők se zárják magukba egy-egy jól sikerült éjszaka emlékét és, ha éjszaka nem is annyira jól sikerült, azt sem.

Milyen rekordokról beszélek? Első helyen a hódítások száma szerepel, ez nemtől független, bár a nők kicsit visszafogottabbak ebben a kategóriában, inkább a férfiak kedvence ez, éppúgy, mint az egy éjszaka "elkövetett" szeretkezések száma, amit azonban már a nők is szívesebben kibeszélnek.

Ezt követi az "aki számít" kategória, tehát nem a külső, vagy belső érték, hanem társadalmi rang, ismertség, és más esetleg híres emberek skalpjának megszerzése.

Hogy mi számít rekordnak? Ezt nehéz tisztázni, mert ami az egyik embernek rekord, az a másiknak természetes - és fordítva.

Már hallom is: "nem a méret számít", "nem az a lényeg hányszor, hanem hogy hogyan!", "Aki mindig mással fekszik le, nem tudja mi az igazi boldogság" és így tovább. Ezek azonban csak fél igazságok.

Igenis számít a méret, jó együtt lenni akár naponta többször is azzal, akivel öröm a szeretkezés, és, ha az embernek több partnere van, mert még nem találta meg az igazit, abban sincs semmi kivetnivaló, ha ezzel nem bánt másokat.

Mit kezdjünk saját rekordjainkkal? Tartsuk meg magunknak, és ne legyen célunk a csúcsdöntés. Inkább igyekezzünk jó szeretők, társak és partnerek lenni.

Az örömszerzés legyen a cél az ágyban, örömszerzés a társunknak és persze magunknak is! Mondhatnám, hozzunk ki mindenből, amit csak lehet!

Nem vagyunk, és nem is lehetünk egyformán jók az ágyban sem ....

Szerencsére.

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja