SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szeretni való kamaszok

Aranyosi Éva [cikkei] - 2007-08-28
A kamaszok szülei sosem voltak olyan tanácstalanok, mint napjainkban. Kamaszaink életére mi, szülők vagyunk a legnagyobb hatással. Irányító szerepünket csak akkor veszítjük el, ha kivonjuk magunkat a nevelésükből. Ekkor a tinik életében az irányító szerepet egy kortárs "banda" veheti át, valószínűleg nem a szó jó értelmében.

A legfontosabb dolog a szeretet a nevelésükben. Ezt azonban már másképp kell kifejeznünk, mint ahogy kisgyermekkorukban tettük. Fontos az is, hogy több generáció tapasztalatát eljuttassuk gyermekeinkhez. A nagyszülők is elmesélhetik, hogy milyen is volt az Ő korukban kamasznak lenni, - persze nem úgy, hogy „bezzeg az én időmben”. Szeretetbe csomagolva fiataljaink biztosan, szívesen meghallgatnak néhány történetet, anekdotát, (de csak óvatosan, ne essünk túlzásokba).

A tinédzsereket a függetlenségvágy és az identitáskeresés mozgatja. Az önkifejezés módja nem változott jelentősen: a zene, a tánc, a divat, múló hóbortok, kapcsolatok. A stílus változott, más (a szülőkétől eltérő) stílus keresésével  fejezik ki önmagukat és függetlenségüket.

Testük változása félelemmel, aggodalommal tölti el Őket: vajon hogy fog majd kinézni, milyen lesz a hangja, a külseje, az alakja, a magassága? A szembetűnő testi változásokkal egyidőben, óriási intellektuális fejlődés is végbemegy bennük. Megváltozik gondolkodásmódjuk, kisgyermekként csak konkrét cselekvésekre és eseményekre koncentráltak, kamaszként már elvont fogalmakon kezdenek töprengeni (igazság, becsületesség, hűség). El tudják képzelni, milyen lenne, ha az események másképp alakultak volna.

Logikusan gondolkodóvá válnak, értik és látják az ok-okozati összefüggéseket, mondanivalóikat alátámasztják érvekkel. Ha mi, szülők ezt észrevesszük és megértjük, érdekes, komoly, izgalmas beszélgetésekben lehet részünk. Viszont ha nem, viszonyunk ellenségessé, közömbössé válhat és gyermekünk más közegben bontakoztatja ki Önmagát. Társaságbeli kapcsolatteremtés során fontos egymás nézőpontjának megismerése, problémák felvetése, megvitatása, hiszen hozzánk, felnőttekhez hasonlóan Ők is azokkal barátkoznak inkább, akik hasonló nézőponton állnak, egyetértenek velük.


Tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy döntéseiknek következményei vannak. Döntési helyzetekben kínáljunk fel nekik több alternatívát és hagyjuk Őket saját választásuk következményeiből tanulni. Akkor segítsünk nekik, ha kérik, és ne felejtsük, hogy nincs szükségük kioktatásra. Beszéljük meg velük problémáikat, biztosítsuk Őket arról, hogy mellettük állunk és számíthatnak ránk, amikor szükségét érzik.

A szülő-kamasz konfliktus esetén, érdemes szakemberhez fordulni (kineziológushoz), aki segít kibogozni a szálakat, hogy mindkét fél nézőpontját megismerve, közösen megtaláljuk a megoldást, kinek miben kell változtatnia magatartásán, hozzáállásán, hogy a nézeteltérések elsimuljanak.

Aranyosi Éva
Gyermek és család kineziológus
Kati-vital Egészségszalon
1042 Budapest, József Attila utca 32-34.
Bejelentkezés: 06-30/637-2022

Aranyosi Éva

Aranyosi Éva
Kineziológus, pár és családterapeuta

Kineziológia, Stresszoldás, Családterápia!
Szorongás, stressz, hangulatzavarok, önbizalomhiány, tanulási nehézségek, párkapcsolati problémák, beilleszkedési nehézségek, különböző pszichoszomatikus betegségek esetén nyújthatok hatékony segítséget, ha Ön változtatni akar. Új lehetőség testi-lelki gyógyulására, gondolkodása megváltoztatására, Önmaga megismerésére és arra, hogy ráébredjen, a sorsa a saját kezében van.
Budapestről és vonzáskörzetéből várom vendégeimet, telefonon előre egyeztetett időpontokban.

Elérhetőségeim:
Rendelő: Arcadia Irodaház
Budapest, IV. ker. Lóránttfy Zsuzsanna u. 15/b II.emelet 206.
Bejelentkezés telefonon: 06-30/637-20-22
Honlap: http://kineziologialap.hu

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja