Egészséges otthont a gyermeknek és a családnak
Singola Edit [cikkei] - 2008-06-10
Azt gondoljuk, a szennyező anyagoktól otthonunkban védettek vagyunk, pedig lakásunk is számos "veszélyt" tartogat, főleg a gyerekek egészségére nézve.
Mindennapjaink során rengeteg környezetszennyező anyaggal találkozunk, a civilizáció sokféle egészségünkre káros anyagot hoz létre. A szennyező anyagok a levegővel, a cipőnkkel, a háziállatokkal bejutnak a lakásba, majd megtelepednek a bútorokon, a tapétán, és mozgásunkkal felkavarva bejutnak a szervezetünkbe. Mi magunk szintén termelünk káros anyagokat: cigarettafüst, konyhai hulladékok. Ezek az anyagok fejfájást, szédülést, levertséget, mentális bajokat idézhetnek elő, nem beszélve arról, milyen hatással vannak a gyermekek egészségére. Érdemes tehát gondot fordítani néhány velünk élő szennyeződés eltávolítására. Ilyenek a por, a penész, a légszennyezettség, és a baktériumok. A takarítás során fontos, hogy az apró részletekre ugyanúgy odafigyeljünk.
Az egyik lényeges mozzanat a szellőztetés. A levegő szilárd- és gázhalmazállapotú szennyeződéseinek mennyisége óriásira emelkedett. Ez a fajta piszok számtalan esetben okoz betegséget. A testünket rendkívüli megterhelésnek tesszük ki a szennyező anyagokkal való érintkezés alkalmával. Példaként említsük, hogy naponta 20 000- 60 000 alkalommal veszünk levegőt, a tüdőnek így kb. két evőkanálnyi koszt kell elviselnie.
A konyhában a tűzhely fölé ajánlatos szagelszívót szerelni a főzés során keletkező gőzök és maradványok eltávolítására. A gázrózsákra ráégett ételt ugyancsak el kell tüntetni, hogy ne termeljen újabb szennyeződést a következő főzéskor.
A legnagyobb ellenségünk a lakásban a por. Bárhogyan is próbálunk megszabadulni tőle, mindig előtűnik valahol. Vannak olyan helyek, amelyekre különös figyelemmel kell lenni a portalanítás szempontjából, ilyenek a csillárok, a felső polcok, a beépített szekrények, a gardróbok. Nem véletlen, hogy az allergiák leggyakoribb oka a por, mert megtalálhatóak benne a baktériumoktól kezdve a vírusokon át, a pollenek, fa-, toll- és hajtörmelékek, bőrmaradványok, ételmorzsák, vakolatdarabok, és még ki tudja mi minden. A poratkák a legtöbb lakásban jelen vannak. Megbújnak a bútorkárpitban, az ágyneműben, minden magas páratartalmú, sötét helyen. A ventillátor, a légkondicionálás és a fűtés felkavarják őket a levegőbe, sok emberből allergiát kiváltva. Porszívózással nem minden esetben tudjuk eltávolítani a port megfelelően, mert maga a porszívó visszakeveri a por nagy részét a levegőbe. A leghatékonyabb a központi porszívó és vízszűrős takarítógép. Olyan filtert javasolt használni, amely megtisztítja a távozó levegőt. A porzsákot pedig már félig telt állapotban ki kell cserélni.
A levegő páratartalma nagymértékben befolyásolja a baktériumok és a poratkák szaporodását, ezért jobb alacsony páratartalomra törekedni. A legideálisabb a 40-60%-os páratartalom.
De vannak olyan vegyi anyagok is, amelyeket minden nap használunk, nem tudjuk, de fokozzák a levegő szennyezését a lakásban: a spray, a fémek tisztítására szolgáló vegyületek, a bútorfények összetevői (fenolok, formaldehid), helyette tanácsosabb méhviasz tartalmút választani.
Sok háztartásban van jelen a penész. Nemcsak látványa csúnya, de egészségtelen vele együtt élni. A penészgombák a magas páratartalmú, meleg, sötét helyet kedvelik. A fürdőszoba és konyha ideális hely számukra, például a padlólapok fúgái, nedves törülközők, kádkilépők, zuhanyfüggöny. Védekezni ellenük a páratartalom optimalizálásával lehet, valamint használat után a nedves területek szárazra törlésével.
A baktériumok, egyéb szennyeződésekhez hasonlóan kerülnek be a lakótérbe, ahol kedvező körülmények esetén, 26-38 oC hőmérsékleten, hosszú ideig életben maradnak. Gyakori szellőztetéssel felhígíthatjuk a levegőt, ezáltal pedig a kórokozó részecskék száma lecsökkenthető. A rendszeres fel-, le-, és kimosás mellett így óvhatjuk meg otthonunkat és családunk egészségét a káros szennyeződések ellen.

Családinet hozzászólások:
Előző hír
Halló! Itt a Kék Vonal - segítünk
Következő hír
Bababiztos otthon
LEGOLVASOTTABB
Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán
Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.
Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán
Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.
Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön
Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.
Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt
Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.
20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány
1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.
Közösségi hozzászólások: