SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A gyermek tanulása

Kókai Kata [cikkei] - 2006-03-01
A tanulásban, főként az általános iskolai évek alatt, sokat segíthet a szülő.

Nem csak azzal segíti gyermekét, ha elmagyarázza az általa még nem értett feladatokat, de azzal is, ha megteremeti számára a tanuláshoz szükséges ideális környezetet. A tanulási szokások kialakítása az első években a legfontosabb, a gyermek a későbbiekben is így fogja elsajátítani a tananyagot. Azok a gyerekek, akik megszokták, hogy nagycsaládban élnek, mindig nagy a zaj körülöttük, később sem igénylik majd a teljes csendet a tanuláshoz.

Hogyan tanul a gyermek?

Minden gyermek másként tanul. Van, aki a képes magyarázatok, az illusztris példák által érti meg a tananyagot, míg mások számára elegendő az olvasás. Egyes gyerekek igénylik a szülő jelenlétét és segítségét a tanulásban, míg mások ezt ellenőrzésnek veszik, s inkább önállóan dolgoznak. A szülő feladata elsősorban az, hogy elfogadja gyermeke igényét. Ha önállóan szeret tanulni, s eredményei megfelelőek, nem szabad rákényszeríteni a szükségtelen segítséget.

Ha azonban segítségre van szüksége, a szülő fontos szerepet kap a tanulásban. Ez olykor nehéz feladat, hiszen felnőtt fejjel egyszerűbb, hétköznapibb módon oldjuk meg a feladatokat, az iskolában azonban ragaszkodnak a formalitásokhoz. Ügyelni kell rá, hogy a szülő az iskolai elvárásoknak megfelelően tanítsa gyermekét. Az első évek a legfontosabbak, ezért a gyermekek ekkor igénylik a legtöbb odafigyelést, s a szülői hátteret.

Az első évek tapasztalatai a későbbiekben is elkísérik a gyermeket. Ha ebben az időszakban jó eredményeket ér el, s számíthat a szülő dicséretére, a későbbiekben sokkal szívesebben tanul, s nem kötelezettségként, hanem lehetőségként látja majd a tanulást.

Tanulás az első

Sok szülő először a házi feladatokat végezteti el gyermekével, s csak aztán foglalkozhat játékkal. Tapasztalatból tudjuk, hogy a kötelezettségeket általában mindenki kerüli, vagy legalábbis nem végzi el szívesen a kötelező feladatokat. A gyermekekre ez sokkal inkább igaz, mint a felnőttekre. Ha azonban nem tűnik kötelezőnek a feladat, vagy akár szórakoztató is lehet, akkor biztosan nem kerüli el a hasonló teendőket.

Érdemes a jó eredményeket dicsérettel, vagy kisebb ajándékokkal jutalmazni. Ez a gyermek számára motivációt jelent, szívesebben tanul, vagy végzi el házi feladatát, ha tudja, hogy megéri. Egy kisgyermek még nem érti, hogy a tanulás később könnyű megélhetést jelent, ezért elérhető jutalmakat, célokat kell elé tűznünk, mely segíti a tanulásban. Legyen az egy látogatás az állatkertben, vagy csak egy szelet csokoládé, mindenképpen megtanulja, hogy a kötelezettségek elvégzéséből előnye származik.

A környezet

Vajon jobb, ha megy a TV, vagy halk zene szól? Vagy az a gyermek érdeke, hogy minél nyugodtabb környezetben tanuljon? A kérdésre nincs egyértelmű válasz, minden gyermek számára más környezet az ideális. Van, aki jobban szeret a megszokott háttérzajban (éneklő kistestvér, mosogató anyuka) tanulni, míg más inkább a teljes nyugalmat igényli.

Egy dolog biztos, ha olyan műsor megy a televízióban, mely a gyermeket érdekli, az elvonja a figyelmét a tanulástól. Ez esetben érdemesebb hagyni, hogy megnézze kedvenc meséjét, és csak ezt követően nekilátni a tanulásnak. A gyermek sokkal szívesebben tanul, ha az nem a legkedveltebb meséivel egy időben zajlik.

A kisebb gyermekek nem tudnak hosszabb ideig egyetlen feladatra koncentrálni, ezért figyelmük hamar elkalandozik. Nem szabad megtiltani, hogy időnként szünetet tartsanak a tanulásban. Ha egedül is boldogulnak feladataikkal, ne erőltessük a segítséget, hagyjuk, hogy önállóan dolgozzanak. A környezet kialakításánál vegyük figyelembe igényeiket. Ha a zene nem zavarja (vagy éppen segíti) a tanulásban, ne tiltsuk meg a rádiózást. A gyermek igényeit figyelembe véve a szülő megalapozhatja gyermeke jövőjét, s megtaníthatja arra, hogyan szeresse a tanulást.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja