SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Fagypont alatt szundikáló babák

Jámbor Ibolya [cikkei] - 2020-11-30
Ebéd utáni sziesztázás a fagyban? A legtöbb skandináv szülő nem is hezitál ezen, számukra ez a napi rutin része és teljesen természetes, már újszülött kortól.

Bár gyakran akár -5 fok alá is csökkenhet a nappali hőmérséklet Stockholmban, keresztülbarangolva a havas városon, megszokott látvány, ahogy a kávézók előtt babakocsik sorakoznak, bennük békésen szunnyadó, gondosan bebugyolált kisdedekkel, miközben szüleik az aggodalom legkisebb jelei nélkül szürcsölgetik a forró lattét odabent.

Ez nem valami új keletű divathóbort. Körülbelül száz éve, az 1920-as években, Arvo Ylppö finn gyermekorvosnak köszönhetően kezdett terjedni a szemlélet, ami szerint a friss, oxigéndús levegőn a gyermekek mélyebben, hosszabban, pihentetőbben alszanak, vidámabban ébrednek és az étvágyuk is sokkal jobb.

A Svédországban élő Anita két kislány édesanyja. Elmesélte, hogy az óvodában gyermekei szinte az egész napot a szabadban töltik, ami a járványokkal terhelt időszakokban különösen jó dolog, hiszen sokkal kevesebb az esély egymás megfertőzésére, mintha zárt térben, meleg és párás levegőben volnának összezárva. A kicsik -15 fokig mindig kint alszanak, de ha a hőmérő higanyszála nem csúszik nulla fok alá és az apró kezecskék nem fáznak, az ebédet is a szabadban fogyasztják.

Számos tanulmány támasztja alá a kinti altatás jótékony hatásait, azonban nem árt az óvatosság. Szennyezett levegőjű környéken, vagy szmogos időszakban semmiképp nem tanácsos sok időt tölteni a szabadban, ezen kívül nagyon fontos, hogy ne fázzon, de túl melege se legyen a csemetének. Hogy megfelelően öltöztettük-e fel, legbiztosabban a nyak hőmérséklete árulja el. Ha tapintásra hűvös, elkél még egy réteg, vagy egy puha takaró. Viszont ha nagyon meleg és nyirkos, akkor bizony túl lett öltöztetve. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az újszülöttek az első néhány hétben még nem képesek izzadni és hőháztartásuk is csak a második hónap végére alakul ki, ezért az ő esetükben különösen körültekintőnek kell lennünk.

Kép: Lena Helfinger képe a Pixabay -en.

Csenge újdonsült anyuka. Őt és testvéreit is rendszeresen altatta édesanyjuk a szabadban és ő is rengeteg időt tölt odakint a négy hónapos Lujzával. Eddigi tapasztalata az, hogy a friss levegőnek köszönhetően a baba sokkal hosszabban és zavartalanabbul alszik, így minden kiszámíthatóbb és jobban tervezhető, ami nagyban megkönnyíti a mindennapokat. A hűvösebb hónapokra már most beszerzett egy báránybőr zsákot a babakocsiba, hogy a kicsi biztonságban és kényelemben szundikálhasson akár hóban, akár fagyban. Szerinte nagyon fontos odafigyelni arra is, hogy rétegesen, jól szellőző, természetes anyagokból készült, megfelelő méretű ruhákba öltöztessük a gyerekeket. Erre utal az egyik leghíresebb svéd közmondás is: „Nincs rossz időjárás, csak rossz öltözék.”

A skandináv-modellt minden kétséget kizáróan érdemes megszívlelni. Kellő odafigyeléssel, fél szemünket mindig rajtuk tartva a gyerekek kinti altatása könnyebbé teheti a család életét és jobbá a hangulatát. Az egész nap ritmusa kiszámítható, a szülő tudja, mennyit alszik kint a gyermek, aki üdén és vidáman ébred a friss levegőn eltöltött órák után.

 

Kép: moise gh-marian képe a Pixabay -en.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja