SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A WHO hivatalos ajánlása: kétéves koruk előtt ne nézzenek semmilyen képernyőt passzívan a gyerekek

Családinet [cikkei] - 2019-04-30
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új ajánlása szerint kétéves koruk előtt ne ültessék semmilyen képernyő elé passzívan a gyerekeket a szülők, gondviselők.
A WHO hivatalos ajánlása: kétéves koruk előtt ne nézzenek semmilyen képernyőt passzívan a gyerekek

A nemzetközi szervezet szerint kettő és négy éves kor között is legfeljebb napi egy órát, de inkább kevesebbet engedélyezzenek a szülők a gyerekeknek a tévé vagy más képernyő előtt, ideértve a számítógépes játékokat is. 

A WHO új ajánlásai arra irányulnak, hogy a szülők ne ültessék passzívan a képernyők elé a kicsiket, ne adjanak a kezükbe tabletet vagy mobiltelefont szórakoztatásul. A szervezet ezzel a gyermekkori mozgásszegénység ellen küzd, mivel a kevés mozgás, testedzés globálisan vezető kockázati tényezője az idő előtti halálozásnak és az elhízás okozta betegségeknek.

A BBC News kiemelte, hogy a WHO először fogalmazott meg öt év alatti gyermekek számára ajánlást a fizikai aktivitással, mozgásszegény viselkedéssel és az alvással kapcsolatban. Az új irányelveket a WHO vasárnap Glasgowban, az elhízással foglalkozó európai kongresszuson ismerteti részletesen.

Az ajánlások között szerepel, hogy a kisbabák egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, sokat mozogjanak, és legalább harminc percig a hasukon feküdjenek. Az újszülöttek számára fontos a 14-17 óra alvás, négy és 11 hónapos kor között pedig a 12-16 óra alvás ajánlott. Ebben a korosztályban egyszerre egy óránál többet ne töltsön a gyerek bekötve babakocsiban, ülésben vagy babahordóban - figyelmeztetnek a szervezet kutatói.

Az egy és két év közötti kisgyerekek számára napi legalább három órás fizikai aktivitást, legfeljebb egy órai képernyőidőt és 10-13 óra alvást ajánl a WHO. Ebben a korcsoportban szintén nem ajánlott egyszerre egy óránál több időre korlátozni a gyerekek mozgását, például a kocsiülésbe bekötve.

A WHO az ajánlásokat a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján fogalmazta meg. A képernyő előtt töltött idővel kapcsolatban azonban továbbra sem született olyan meghatározó kutatás, amely egyértelműen megállapítaná, milyen károsodásokat okoz, illetve milyen haszna lehet.

Juana Willumsen, az ajánlások egyik kidolgozója azt tanácsolta a szülőknek, hogy a passzívan a képernyő előtt töltött időt változtassák inkább értékes együttlétté: például olvassanak a gyerekeknek, mert az fejleszti a nyelvi készségeiket.

A szakértő szerint az olyan tévés gyermekprogramok, amelyek arra bíztatják a kicsiket, hogy mozogjanak közben, nézhetők, de ezeket is jobb, ha a szülő vagy gondviselő együtt nézi velük, és segít a feladatokban vagy abban, hogy be tudjanak kapcsolódni a tevékenységbe.

Az Egyesült Államokban 18 hónapos kor előtt nem ajánlják a gyerekeknek a képernyőnézést, Kanadában kétéves kor a határ - ismertette a BBC News hozzátéve, hogy Nagy-Britanniában nincs ilyen hivatalosan ajánlott limit.

Forrás:  MTI
Kép: Ramanella / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja