SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

34 éves magyar kismama hunyt el koronavírusban

Németh Noémi [cikkei] - 2021-11-04
A várandósságot alapbetegségként tüntették fel.
34 éves magyar kismama hunyt el koronavírusban

A koronavirus.gov.hu oldalán naponta frissülő statisztikai adatokat láthatunk többek között az új megbetegedések, a gyógyultak és a kórházban kezeltek számáról is, ahogy az elhunytak életkorát és alapbetegségeit is átnézhetjük.

A mai napon 107 új halálos áldozat adatai kerültek fel a honlapra, akiknek átlagéletkora 72,95 év - azonban 30-as és 40-es éveikben járó személyek is szerepelnek az elhunytak listáján.

A legmeglepőbb egy 34 éves nő, aki esetében a várandósságot alapbetegségként tüntették fel. Amennyiben az elhunytnál nem áll fenn semmilyen betegség, úgy ebben a mezőben "nem ismert alapbetegség" szokott megjelenni.

Várandósság a koronavírus-járvány idején

Hogy a várandósok esetében nagyon kockázattal jár-e a megfertőződés, illetve hogyan befolyásolhatja a vírus a magzat fejlődését, arról egyelőre kevés adat áll rendelkezésre. 

"Beszámoltak már néhány olyan esetről, ahol igazolt COVID-19 vírusfertőzött várandós, egészséges, vírusfertőzéstől mentes újszülöttet hozott világra, de ismert olyan eset is, melyben méhen belüli magzati fertőzés került leírásra. A COVID-19 vírus méhlepényen keresztüli, magzatra történő átvitele azonban egyelőre nem bizonyított.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy igazolt COVID-19 vírusfertőzött várandósok esetében, nagyobb gyakorisággal fordulhat elő idő előtti burokrepedés, illetve koraszülés" - olvasható a semmelweis.hu oldalán. 

A vírus tehát úgy tűnik, befolyásolhatja a magzat állapotát és korai burokrepedést vagy koraszülést is okozhat - arról azonban, hogy magukra a várandós nőkre hogyan hat, egyelőre kevés az információ. Egy francia tanulmány szerint a terhes nők esetében 62%-kal nagyobb annak a valószínűsége, hogy állapotuk olyan súlyossá válik, hogy intenzív orvosi ellátásra szoruljanak.
Annak az esélye pedig, hogy lélegeztetésre lesz szükségük, 88%-kal nagyobb - olvasható a webbeteg.hu-n.

Kérdéseinket elküldtük a koronavirus.gov.hu sajtóosztályának, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Indexkép: webandi / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja