SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Mit tehetünk a terhességi csík ellen?

Családinet [cikkei] - 2016-03-21
A várandósság hónapjai alatt a női test jelentős fizikai változásokon megy át, és természetesen igaz ez a bőrre is. Dr. Vincze Ildikó, az Oxygen Medical bőrgyógyásza arról beszélt, mit lehet tenni a hiperpigmentáció, a terhességi csík és a pattanások ellen.

A leggyakoribb bőrproblémák kismamáknál
 

  • Sötétebb foltok, amelyek a megnövekedett melanin-szint miatt alakulnak ki.
  • Májfolt, ami az ösztrogén túlsúlyba kerülésével magyarázható.
  • Striák (terhességi csík), amelyek a bőr nyúlásának következményeiként a harmadik harmadban alakulhatnak ki.
  • Pattanások, még olyan nőknél is, akiknél korábban nem volt.
  • Láthatóvá váló hajszálerek, amelyek szintén a változó hormonháztartás miatt jelennek meg.
  • Visszerek, amelyek az esetek többségében szülés után visszahúzódnak.


Hiperpigmentáció – foltok a bőrön

A várandósság alatt bekövetkező hormonális változások azzal is együtt járhatnak, hogy a meglévő szeplők, májfoltok sötétebbek lesznek, az anyajegyeknek pedig változhat a színe, mérete. Ezen változások általában jóindulatúak, de érdemes bőrgyógyász szakorvossal ellenőriztetni. A májfoltok ellen a legfőbb teendő a maximális fényvédelem, legalább 30 faktoros készítményekkel és bőrt fedő ruhadarabokkal, kalappal.

Néhány kismamánál előfordulhat, hogy viszkető csalánkiütések és plakkok jelennek meg a bőrön, viszkető, égő, szúró érzést okozva. Ezeknek a foltoknak a mérete változó, leggyakrabban a hason, a lábon, a karon, a mellen jelennek meg. Bár ezek a kiütések többnyire maguktól elmúlnak a szülés után, orvosi utasításra bizonyos szerekkel enyhíthetőek a tünetek. Jó hatású a langyos vizes, szappanmentes lemosás, a hideg borogatás, a laza ruházat. Szinte minden kismama megfigyelheti azt is, hogy az emlőbimbó és az emlőudvar sötétebbé válik, a has középső vonalán pedig kialakul egy sötétebb csík. Ezek a változások a szülés után rendszerint elmúlnak.
 

Terhességi csík

A magzat növekedésével természetesen a has körfogata is nő. Jórészt alkati tulajdonságok és genetikai tényezők kérdése, hogy milyen mértékben kell küzdenünk a terhességi csík, csíkok (striák) kialakulása ellen. Mindentől függetlenül a nőknek érdemes már a terhesség első hónapjától erre a célra speciálisan kifejlesztett készítményeket alkalmazniuk. Fontos azonban, hogy ne csak a has, de a mellek és a csípő területét is rendszeresen krémezzük, hiszen striák itt is megjelenhetnek. A terhesség utolsó harmadában, a bőr nagyfokú megnyúlását követően jelentkező viszkető érzés is csökkenthető rendszeres krémezéssel. A szülés után pedig alakformáló fehérneműkkel lehet elérni, hogy a megnyúlt bőr minél hamarabb összehúzódjon.
 

Pattanások

A pattanások állapota romolhat a terhesség alatt, sőt, olyan nőknél is megjelenhet ez a probléma, akiknek korábban tiszta volt a bőre. Az alapvető teendők ugyanazok, mint más esetben: napi kétszeri arcmosás és kímélő arctisztítás, javasolt a haj távoltartása az arctól, a gyakori hajmosás, és az, hogy ne nyomkodjuk a pattanásokat!
- Nagyon fontos, hogy semmiféle gyógyszert vagy gyógyhatású szert önhatalmúlag ne alkalmazzanak a kismamák – hangsúlyozza dr. Vincze Ildikó, az Oxygen Medical bőrgyógyásza. - Az isotretinoin (amely az A-vitamin egy formája) tartalmú készítmények például károsíthatják a magzatot, és bizonyos antibiotikumoknak is lehet negatív hatása a magzat csontozatára. A várandós anyukáknak tehát mindenképpen bőrgyógyász segítségét kell kérniük a problémáik kezeléséhez, maguk és a baba érdekében is!

Forrás: http://www.oxygenmedical.hu
Fotó: Seven Bates/freeimages

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Lehet, hogy te is ADHD-s vagy? A felnőttkori ADHD 8 árulkodó jele

Sok szülő akkor kezd el gyanakodni saját ADHD-jára, amikor a gyermekét kivizsgálják, és a tünetek feltűnően ismerősnek tűnnek. Nem véletlenül: az ADHD gyakran halmozódik a családokban, felnőttkorban pedig sokkal kevésbé látványos lehet, mint gyermekkorban.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja