SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A várandósok reggeli rosszulléte csökkenti a vetélés veszélyét

Családinet [cikkei] - 2016-09-27
Aki várandósan reggeli rosszulléttől, hányingertől vagy hányástól szenved, annál kisebb a magzat elvesztésének a veszélye egy nagy létszámmal végzett friss amerikai kutatás szerint.

Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet (NIH) kutatóinak új elemzése eredményezte az eddigi legerősebb bizonyítékot a két jelenség összefüggésére - idézte a Science Daily tudományos ismeretterjesztő portál a JAMA Internal Medicine című orvosi szaklapban megjelent cikket.

A tanulmányt a NIH Eunice Kennedy Shriver Országos Gyermekegészségügyi és Fejlődéstani Intézete (NICHD) és más intézmények kutatói készítették.

A terhességi hányinger és hányás általában reggel jelentkezik - ezért nevezik gyakran reggeli rosszullétnek - és a nap folyamán rendszerint elmúlik. A várandósok többsége az első négy hónapban éli át.

Oka ismeretlen, ám egyes kutatók szerint az a szerepe, hogy óvja a magzatot az ételekben és italokban lévő mérgektől és kórokozóktól.

"Elterjedt, hogy a hányinger egészséges terhességet jelez, ám nem volt elegendő jó minőségű bizonyíték, ami ezt a nézetet alátámasztotta volna. Kutatásunkban értékeltük azokat a tüneteket, amelyek a fogantatástól kezdve jelentkeztek és megerősítettük, hogy a hányinger és a hányás, valamint a vetélés kisebb kockázata összefügg egymással" - magyarázta Stefanie N. Hinkle, a kutatás vezetője, a NICHD epidemiológiai osztályának munkatársa.

A tudósok egy korábbi felmérés adatait elemezték. Ebben azt tesztelték, hogy napi kis adag aszpirin szedése megakadályozza-e a vetélést olyan nőknél, akik már elvesztettek egy vagy két magzatot.

A tesztben azoknak az adatait elemezték, akiknek pozitív lett a terhességi tesztje, ők 797-en voltak. A várandósság 2. hetétől a 8. hetéig minden résztvevő feljegyezte, hogy érzett-e reggel hányingert vagy hányt-e, majd az egész terhesség alatt havonta kérdőívet töltöttek ki a tüneteikről.

Az adatokat elemezve a kutatók észrevették, hogy korábbi tanulmányok nem tudtak ennyire részletes információval szolgálni a koraterhességi tünetekről. A legtöbb tanulmány a várandósság későbbi szakaszában vagy a vetélés után kérte a nőket, hogy emlékezzenek vissza a korábban átélt tünetekre.

A 797 nő közül 188 veszítette el a magzatát. A terhesség 8 hetéig a résztvevők 57,3 százaléka számolt be hányingerről, 26,6 százalékuk hányingerről és hányásról.

A kutatók azt találták, hogy ezeknél a nőknél 50-75 százalékkal kisebb volt a vetélés kockázata, mint azoknál, akik se hányingert, se hányást nem tapasztaltak.

Forrás: MTI
Fotó: trestletech/pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja