A tanteremben olyan feszültség volt, hogy amikor valaki tüsszentett, szinte mindenki összerezzent. Ekkor megpróbáltuk újra átnézni a beteg kórlapját, laboratóriumi adatait, de minden az előző feltevést igazolta. Elveszni látszott a remény, hogy segíthessünk!  Többen elodázni szerették volna a döntést, de a szülész kolléga joggal mondta: „és akkor 1 hónappal később okosabbak leszünk”!  Éreztem, hogy valami titok még van, ami miatt - napjaink divatos kifejezéssel élve – „a történet nem kerek…!” Azt tanácsoltam, hogy csináljunk ún. tiszta lapot („tabula rasá”-t) és kezdjük elölről a „nyomozást”. Ez nem mindenkinek tetszett, hiszen az idő már előrehaladt, ezért többen már el is hagyták a tantermet.

A kikérdezés és a kórlap átnézése során kiderültek a következők:

• A beteg családjában több autoimmun pajzsmirigybeteg van.
• A beteg pajzsmirigyének mindkét lebenye jelentősen megnagyobbodott.
• A szeme könnyezett, úgy érezte, mintha homokszemcse lenne benne.
• Az ultrahang vizsgálat nem adott újabb információt.
• A hormonértékek valóban pajzsmirigy túlműködés mellett szóltak.
• Az antitestek pozitívak voltak (anti-TPO, TSH-receptor elleni antitestek).

Mindezek alapján nem volt kétséges a diagnózis. Bennem a következő motoszkált és meg is kérdeztem:

1. Valóban, biztosan minden nap beszedte a Propycilt. A válasz meggyőző és egyértelmű igen volt. Az ún. álrezisztenciának egyik oka ugyanis, hogy a beteg elfelejti bevenni a gyógyszerét
2. Volt-e hasmenése? Ez azért fontos, mert ebben az esetben a gyógyszer nem, vagy nem jól szívódik fel. Nem volt!

Ekkor jött a „megvilágosodás”. A Basedow kór normális körülmények között általában a terhesség alatt javulni szokott, akkor ebben az esetben miért nem történt így? Ismert, hogy az egészséges terheseknek szükségük van jódra, és ez gyakran megtalálható a magzatvédő vitaminokban. A baj csak az, hogy autoimmun pajzsmirigybetegségben szenvedő nem szedhet, mert gyulladást válthat ki, ill. felfüggeszti a Propycil hatását.