SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A halva született csecsemő nem kezelhető veszélyes hulladékként

Családinet [cikkei] - 2014-06-13
Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti: Megsértette egy horvát férfi családi és magánélethez fűződő jogát az a horvát kórház, amely egy házaspár halva született gyermekét a boncolást követően a kórházi hulladékkal együtt elszállíttatta, miután a pár nem óhajtott gondoskodni a gyermek földi maradványairól - mondta ki csütörtöki ítéletében a strasbourgi emberi jogi bíróság.

A kórház gondjaira bízták a szülők a halott újszülöttet   

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának közleményéből kiderül, hogy Miodrag Maric felesége terhessége kilencedik hónapjában, 2003 augusztusában élettelen magzatot hozott világra Split egyik kórházában, és a holttestet a kórház gondjaira bízták. A kórház elvégezte a boncolást, majd a földi maradványokat a többi kórházi hulladékkal együtt átadta egy alvállalkozónak, aki a holttestet a zágrábi temetőben elhamvasztatta.

A család viszont nem sokkal később érdeklődni kezdett a kórháznál, hogy hova temették el halva született gyermeküket, majd miután erről a kórház nem tudott információval szolgálni, peres úton követeltek kártérítést az egészségügyi intézménytől.

A horvát bíróságok szerint a kórház hibázott ugyan, mert a holttestet nem szabadott volna együtt kezelni a kórházi hulladékkal, de miután a horvát jog szerint az intézmény nem köteles tájékoztatni a szülőket, hogy hova temették a földi maradványokat, a család kártérítési igényét elutasították.   

Maric szerint gyermekének holttestét a kórház nem megfelelően kezelte, valamint azáltal, hogy a gyermek végső nyugalomra helyezését a kórházra bízta, nem mondott le arról a jogáról, hogy tudhassa, hol nyugszik a halva született csecsemő.

Strasbourgi bírák döntése   

A strasbourgi bírák megállapították, hogy a horvát jog ilyen esetekben nem írja elő, hogy írásos felhatalmazásra lenne szükség, ilyet a szülők nem is adtak, az apa szóbeli kéréséből pedig nem lehet arra következtetni, hogy ebbe akár csak hallgatólag is beleegyezett volna, a horvát jog szerint pedig a temetőknek kötelező minden temetésről nyilvántartást vezetniük, és fel kell jegyezniük, hol nyugszanak az elhunytak. 

A bíróság szerint a horvát jogszabályokat is sérti, hogy a csecsemő holttestétől a kórház a veszélyes hulladékkal együtt szabadult meg, az ilyen gyakorlat csak a terhesség 22. hetéig engedélyezett. A bíróság a horvát bíróságoknak azt a megállapítását is helytállónak találta, hogy az, hogy a horvát jog nem szabályozza egyértelműen az ilyen eseteket, kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, megfelelő és következetes-e a horvát jog ezen a téren.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 12 300 euró (körülbelül 3,7 millió forint) nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg a horvát férfinak. A döntés egyelőre nem jogerős.

Forrás: MTI
Fotó: Nina81/pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja