SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Home staging, avagy állítsuk színpadra lakásunkat!

Talán Katalin [cikkei] - 2012-08-30
Akinek van eladó ingatlana, az tudja csak, hogy milyen sok vesződséggel, nagy reményekkel és ugyan olyan reménytelenséggel teli az az idő, amikor el szeretnénk azt adni. Itt is igaz a mondás, hogy kétszer örülünk, egyszer amikor azt megvesszük, és másodszor mikor eladjuk azt!

Kutatások szerint a vevők a bejárati ajtón való belépés utáni első 9 másodpercben eldöntik, hogy tetszik nekik a lakás, vagy nem, bármilyen hihetetlen ez!

Ez a technika az Amerikai Egyesült Államokból indult, több mint 30 évvel ezelőtt. Barb Schwarz egy amerikai lakberendező, de megpróbálkozott az ingatlanértékesítéssel is.

Azonban nagyon gyorsan érzékelte, hogy milyen nagy kihívást jelent egy lakás, vagy ház előkészítése az értékesítésre. A legnagyobb problémát néha az okozza, hogy a tulajdonosok még igazából gondolatban nem váltak meg ingatlanuktól.

Barb Schwarz kitalálta erre a Home Staging kifejezést, ami a lakás színpadra állítását, azaz a díszletszerű berendezését jelenti.

Napjainkban már több százezer ingatlanügynök és lakberendező tanulta meg ezt a szakmát és teljesen elfogadottá vált a fejlett ingatlanpiaccal rendelkező országokban. Azt talán nem is kell bizonyítani, hogy azok az ingatlanok, amelyeket ezzel a módszerrel készítenek fel, jelentős előnyre tesznek szert, ami nem elhanyagolható, a mai magyar ingatlankereskedésben.



Magyarországon a staginget legfeljebb újépítésű bemutatólakásoknál használják. A magántulajdonosok egyáltalán nem ismerik, és nem is használják ezt a módszert. Miközben egy autó eladásánál szépen rendbe teszik azt, mielőtt kiviszik a piacra eladni, a lakásuk rendbetételével már nem foglalkoznak.

A stagingre kiképzett szakember előkészíti a lakást, felméri és javaslatot tesz arra, hogy mit kell tenni a lakással, illetve annak berendezésével, annak érdekében, hogy a vevőnek a lehető legjobban sikerüljön az ingatlan bemutatása.

A fejlett ingatlanpiaccal rendelkező nyugati országokban ez bevett szokás, hogy professzionális, nagy gyakorlattal rendelkező szakembert megbíznak egy ingatlan értékesítésének az előkészítésével. Elemzik a lakást, megszüntetik a zsúfoltságot, átrendezik a szoba arculatát, és kihangsúlyozzák a jól látható előnyöket. Az ilyen otthon olyan hatással lehet a potenciális vásárlókra, hogy ezek segítségével lehetővé válik gyorsabban és a remélt összegért eladni a lakást, mint amennyit más esetben igényel a folyamat.

Jelenleg Magyarországon a hirdetéstől számítva 10 - 14 hónap is eltelik, míg az ingatlan gazdára talál. Érdemes tehát megfontolni, hogy szakember segítségét kérve, hamarabb eladjuk az ingatlan, többszörösen megtérül a megbízási díj a gyors értékesítésnél.

Egy pár általános tanács mindenkinek:

  • mindig szellőztesen ki mielőtt beengedi az érdeklődőt,
  • engedjen be fényt, ne hagyja lehúzva a redőnyöket, ha kell, a villanyt is kapcsolja fel,
  • mindig rakjon rendet, pakoljon el mindent a székekről, asztalokról,
  • ne beszéljen túl sokat, és hagyja kicsit magára olykor a nézelődőt, hogy tudjon gondolkodni.

Fotó: Jeremy Levine - Bathroom

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja