Téli gumi
[cikkei] - 2004-01-31
Habár az elmúlt napok, hetek időjárása a tavaszt idézte, azért minden bizonnyal idén sem „marad ki” a tél az időjárások sorából. A tél pedig együtt jár a hideggel, a hóval, a sáros, latyakos utakkal. Nemcsak gyalogosként vagyunk kitéve télen a csúszásveszélynek, hanem bizony autóval közlekedve is fokozott óvatossággal kell vezetnünk.
Már évek óta hangoztatják a szakemberek, hogy a téli gumi sokszor életet menthet. Hazánkban azonban sokan – főleg anyagi megfontolásból – átvészelik a telet nyári gumival. Köztudomású ugyanakkor, hogy egyes külföldi országokba be sem hajthatunk a megfelelő abroncs nélkül.
A téli gumit már 7 Celsius-fok alatt érdemes felszerelni. Ugyanis a hideg hatására a nyári gumi felülete megkeményedik, rideggé válik, elveszti rugalmasságát és tapadóképességét. Ezzel szemben a téli abroncsok megőrzik rugalmasságukat, köszönhetően a gumi alapanyagában található speciális szilikátnak, valamint annak, hogy a futófelületet korom- és kovasavadalékokkal látják el. Ennek hatására a téli gumival a fékút akár a felére csökkenhet a havas úton. A másik szembetűnő különbség a nyári és a téli abroncs között a barázdák mélysége. A téli gumik csatornamélységének minimum 4 milliméter nagyságúnak kell lennie. Ezek az árkok két célt szolgálnak. Egyrészt menet közben elvezetik a kerekek alól a havas latyakos vizet, megakadályozva ezzel az úgynevezett aqua-planning, vagyis a „vízen futás” jelenség kialakulását. Másrészt a mély barázdák biztosítják, hogy a havas úton könnyebben lehessen megkapaszkodni elinduláskor, illetve haladáskor. Az árkok a havas úton deformáció hatására öntisztulnak.
A gumi márkájától, valamint a kocsi típusától függően a téli gumiabroncsok ára hétezer és harmincezer forint közötti skálán mozog. Téli gumit vásárolhatunk gumiszervizekben, illetve hiper- és szupermarketekben. A kerékcserét magunk is elvégezhetjük, de némi felárért cserébe a szervizekben ezt elvégzik helyettünk a szakemberek. A lecserélt nyári gumikat érdemes megtisztítani a szennyeződésektől, ajánlatos továbbá glicerinnel is bekenni. A gumikat felfüggesztve, illetve – felnire szerelve – fektetve tárolhatjuk. A felfüggesztett kerekeken havonta fordítsunk egy kicsit, különben a bennük lévő fémszálak megnyúlhatnak.
A téli gumit már 7 Celsius-fok alatt érdemes felszerelni. Ugyanis a hideg hatására a nyári gumi felülete megkeményedik, rideggé válik, elveszti rugalmasságát és tapadóképességét. Ezzel szemben a téli abroncsok megőrzik rugalmasságukat, köszönhetően a gumi alapanyagában található speciális szilikátnak, valamint annak, hogy a futófelületet korom- és kovasavadalékokkal látják el. Ennek hatására a téli gumival a fékút akár a felére csökkenhet a havas úton. A másik szembetűnő különbség a nyári és a téli abroncs között a barázdák mélysége. A téli gumik csatornamélységének minimum 4 milliméter nagyságúnak kell lennie. Ezek az árkok két célt szolgálnak. Egyrészt menet közben elvezetik a kerekek alól a havas latyakos vizet, megakadályozva ezzel az úgynevezett aqua-planning, vagyis a „vízen futás” jelenség kialakulását. Másrészt a mély barázdák biztosítják, hogy a havas úton könnyebben lehessen megkapaszkodni elinduláskor, illetve haladáskor. Az árkok a havas úton deformáció hatására öntisztulnak.A tévhittel ellentétben a téli gumiabroncsba 0,2-0,3 barral magasabb nyomás szükséges, mint a nyáriba. Az alacsony nyomás miatt ugyanis a kerék elveszítheti a fentebb említett öntisztuló képességét. A kerekek és a pótkerekek nyomását is ajánlatos folyamatosan ellenőrizni.
A gumi márkájától, valamint a kocsi típusától függően a téli gumiabroncsok ára hétezer és harmincezer forint közötti skálán mozog. Téli gumit vásárolhatunk gumiszervizekben, illetve hiper- és szupermarketekben. A kerékcserét magunk is elvégezhetjük, de némi felárért cserébe a szervizekben ezt elvégzik helyettünk a szakemberek. A lecserélt nyári gumikat érdemes megtisztítani a szennyeződésektől, ajánlatos továbbá glicerinnel is bekenni. A gumikat felfüggesztve, illetve – felnire szerelve – fektetve tárolhatjuk. A felfüggesztett kerekeken havonta fordítsunk egy kicsit, különben a bennük lévő fémszálak megnyúlhatnak.A téli gumik mellett további biztonságot nyújthat, ha hóláncot szerelünk fel kocsinkra. Csak havas úton használjunk hóláncot, száraz úton sérülhet a gumi és a hólánc is. Nem szabad elfelejteni, hogy hóláncot használva a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/h. Ha nem önfeszülős típust vásárolunk, időnként ellenőrizni kell a lánc feszességét. A hólánc használatakor megváltozhatnak az autó alul- és túlkormányzottságra vonatkozó menettulajdonságai, ezért ezeket érdemes forgalomtól mentes helyen kitapasztalni. A hatásos kapaszkodás miatt a kipörgésgátlót induláskor, emelkedőn kapcsoljuk ki. A hólánc fel- és leszerelését érdemes gyakorolni, hogy azt a forgalomban minél gyorsabban végre tudjuk hajtani.
Végezetül egy dolgot feltétlen ki kell emelni: a téli gumi és a hólánc használata biztonságosabbá teheti a közlekedést télen, ám mit sem ér, ha felelőtlenül, a sebességhatárokat nem betartva közlekedünk a havas, jeges, csúszós úton!
Előző hír
Viccek a vicclap.hu-ról
Következő hír
Csökkenő árak
LEGOLVASOTTABB
100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?
A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.
Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt
Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.
Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie
Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.
„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?
Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?
A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"
Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.












betöltés...