SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csökkenő árak

[cikkei] - 2004-01-30
Kezd oszlani a köd – már ami a regisztrációs adót illeti, s egyre inkább tudható, mi lesz február elseje után, s azt is lehet sejteni, mit hoz majd az árharmonizáció.

Február 1-je után a fogyasztási adót a regisztrációs adó váltja fel, ami a köbcenti és az autó környezetvédelmi besorolása szerint határozza meg a fizetendő díjat. E tekintetben a korszerű, Euro III-as motorral szerelt járműveket éri majd meg behozni, ezek alapvetően a 2000 után gyártott személyautók.

A dízelek is olcsóbbak

A regisztrációs adó a felső- és prémiumkategóriás modellek importját biztosan olcsóbbá teszi, illetve csökkenhet a dízelek ára is. Ez utóbbi azért, mert a fogyasztási adó csak négy kategóriát ismer, ami katalizátoros járműre 1600 köbcentiig 10 százalékos, 1601 fölött pedig 20 százalékos díjat határoz meg, míg katalizátor nélküli járműnél 1600 köbcentiig 22 százalék, a fölött 32 százalék az adó. Miután a legtöbb dízelautónak nincs katalizátora, a 22 és 32 százalékos sávba esne, viszont ezeknek katalizátor nélkül is alacsony az emissziós érték, ami a regisztrációs adónál preferált az ár tekintetében, vagyis jobb besorolásba esik – ismertette Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke.

Az EU-s szabály

Létezik ugyanakkor egy EU-szabály, ami szerint a gyáraknak a különböző országokba átadott autók árait harmonizálni kell, hogy ne legyen nagyobb az eltérés 5 százaléknál. Hazánkban nyomott az átadási ár, viszont magasak az állami terhek, s ezek a nyomott autóátadási árak a csatlakozást követően közel egységesek lesznek, vagyis drágulnak nálunk az autók, ami elsősorban a kis- és középkategóriás modelleknél érezhető majd, lévén ott az „enyhítő” regisztrációs adó sem jelent jelentős csökkenést az importban.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja