SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Téli gumi

[cikkei] - 2004-01-31
Habár az elmúlt napok, hetek időjárása a tavaszt idézte, azért minden bizonnyal idén sem „marad ki” a tél az időjárások sorából. A tél pedig együtt jár a hideggel, a hóval, a sáros, latyakos utakkal. Nemcsak gyalogosként vagyunk kitéve télen a csúszásveszélynek, hanem bizony autóval közlekedve is fokozott óvatossággal kell vezetnünk.
Már évek óta hangoztatják a szakemberek, hogy a téli gumi sokszor életet menthet. Hazánkban azonban sokan – főleg anyagi megfontolásból – átvészelik a telet nyári gumival. Köztudomású ugyanakkor, hogy egyes külföldi országokba be sem hajthatunk a megfelelő abroncs nélkül.
 
A téli gumit már 7 Celsius-fok alatt érdemes felszerelni. Ugyanis a hideg hatására a nyári gumi felülete megkeményedik, rideggé válik, elveszti rugalmasságát és tapadóképességét. Ezzel szemben a téli abroncsok megőrzik rugalmasságukat, köszönhetően a gumi alapanyagában található speciális szilikátnak, valamint annak, hogy a futófelületet korom- és kovasavadalékokkal látják el. Ennek hatására a téli gumival a fékút akár a felére csökkenhet a havas úton. A másik szembetűnő különbség a nyári és a téli abroncs között a barázdák mélysége. A téli gumik csatornamélységének minimum 4 milliméter nagyságúnak kell lennie. Ezek az árkok két célt szolgálnak. Egyrészt menet közben elvezetik a kerekek alól a havas latyakos vizet, megakadályozva ezzel az úgynevezett aqua-planning, vagyis a „vízen futás” jelenség kialakulását. Másrészt a mély barázdák biztosítják, hogy a havas úton könnyebben lehessen megkapaszkodni elinduláskor, illetve haladáskor. Az árkok a havas úton deformáció hatására öntisztulnak.
 
A tévhittel ellentétben a téli gumiabroncsba 0,2-0,3 barral magasabb nyomás szükséges, mint a nyáriba. Az alacsony nyomás miatt ugyanis a kerék elveszítheti a fentebb említett öntisztuló képességét. A kerekek és a pótkerekek nyomását is ajánlatos folyamatosan ellenőrizni.
 
A gumi márkájától, valamint a kocsi típusától függően a téli gumiabroncsok ára hétezer és harmincezer forint közötti skálán mozog. Téli gumit vásárolhatunk gumiszervizekben, illetve hiper- és szupermarketekben. A kerékcserét magunk is elvégezhetjük, de némi felárért cserébe a szervizekben ezt elvégzik helyettünk a szakemberek. A lecserélt nyári gumikat érdemes megtisztítani a szennyeződésektől, ajánlatos továbbá glicerinnel is bekenni. A gumikat felfüggesztve, illetve – felnire szerelve – fektetve tárolhatjuk. A felfüggesztett kerekeken havonta fordítsunk egy kicsit, különben a bennük lévő fémszálak megnyúlhatnak.
 
A téli gumik mellett további biztonságot nyújthat, ha hóláncot szerelünk fel kocsinkra. Csak havas úton használjunk hóláncot, száraz úton sérülhet a gumi és a hólánc is. Nem szabad elfelejteni, hogy hóláncot használva a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/h. Ha nem önfeszülős típust vásárolunk, időnként ellenőrizni kell a lánc feszességét. A hólánc használatakor megváltozhatnak az autó alul- és túlkormányzottságra vonatkozó menettulajdonságai, ezért ezeket érdemes forgalomtól mentes helyen kitapasztalni. A hatásos kapaszkodás miatt a kipörgésgátlót induláskor, emelkedőn kapcsoljuk ki. A hólánc fel- és leszerelését érdemes gyakorolni, hogy azt a forgalomban minél gyorsabban végre tudjuk hajtani.
 
Végezetül egy dolgot feltétlen ki kell emelni: a téli gumi és a hólánc használata biztonságosabbá teheti a közlekedést télen, ám mit sem ér, ha felelőtlenül, a sebességhatárokat nem betartva közlekedünk a havas, jeges, csúszós úton!

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja