SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szépség születik

Knolmár Marica [cikkei] - 2009-06-10
Nőként vonzódunk a széphez:

Legfőbb kívánságunk szépnek lenni és ezért mennyi mindent vagyunk képesek megtenni! A szépség után mágnesként vonzódunk még akkor is, ha nem is vagyunk ennek tudatában. Vágyunk a szépre, a harmóniára, természetes.

Ismerjük már a szépítkezés praktikáit, a trükköket ,hogy hogyan legyünk csábítóak, szexisek és hogy hogyan varázsoljuk magunknak a legszebb külsőt. Ehhez már számtalan eszköz a rendelkezésünkre álvirágl. Mégis a külső átalakításokkal együtt amit elérünk múlandó, hiába a smink, hiszen a test, a bőr idővel mégiscsak megöregszik, fakul, a hajunk őszbe borul. Éppen ezért sokan keresik, hogy hogyan őrizhetnék meg fiatalságukat, csillogásukat. Ehhez viszont egy másik irányt kell vennünk: befelé kell elindulnunk, hiszen ez a szépség, belülről születik meg, belülről nyílik, mint a virág.

A belső szépség

Mindannyiunkban ott rejtőzik a szépség, nekünk kell felfedeznünk, s hagynunk, hogy megnyilvánulhasson, de e belső szépség nem oly könnyen érhető el, hiszen akadályok, korlátok torlaszolják el a felé vezető Utat. Vajon merre találjuk? Merre induljunk el?
Mit látsz, ha magadba, a szívedbe pillantasz? Elégedett vagy azzal amid van? Szom
orszépú vagy? Hiányzik valami az életedből? Nem találod a párodat, vagy éppen csalódtál? Milyen a tartásod, a járásod? lélegzel mélyeket?
Mit táplálsz? Vajon minek adsz energiát azzal, hogy több figyelmet szentelsz rá, mint annak a szépnek, amely mindig és minden pillanatban veled van, benned és körülötted táncol? Ültettél már virágot? Bizonyára és emlékszel, hogy a kis mag a cserépben magától növekedett, magától bontotta szirmait és színeit, anélkül,
hogy beavatkoztál volna. Most is így van, amikor a belső szépségről van szó: csupán engedned kell, hogy növekedjék. Te vagy a kertész és te magad vagy a mag, ki virágba szökken.

Kis virág


A minap a viharos óceán partján sétáltam. A dűnék között megpillantottam egy kis virágot a hideg fűcsomók és szirmain ólomnehezékként koppanó esőcseppek között. A hideg és kíméletlen szél örvényében e kis virág tündökölt, a sötét felhők fenyegetése ellenére is. Találkozásom e kis virággal megértette velem, hogy ez az a szépség, mely átragyog a ráncokon is, átragyog az élet nehézségein is akkor, ha tudatában vagyunk. A belső szépség végtelen, örök derűs ragyogás, szabad, s nekünk nőknek pedig célunk kell legyen e ragyogásért élni! Kövessük valódi ritmusát, mely a Mindenség ritmusa is egyben.

( Az írás a Turiyam tanításai közül való és készülő könyvének része, így egészben, vagy részben fehasználni, idézni belőle csak az erre való hivatkozással lehetséges és csak így! )

Turiyam blog





 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja