SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kifogták az egymilliós aranyhalat a SZIN-en - Olyan jó a SZIN, mint mindig, de idén még többen jöttek

Családinet [cikkei] - 2023-08-28
Véget ért a Szegedi Ifjúsági Napok, ezzel együtt a nyári fesztiválszezon. Ismét bebizonyosodott, hogy a szegedi buli a legjobb végállomás a nagy fesztiválmenetelésben, és hogy a Coca-Cola SZIN nem csak a közönség, de a hazai zenekarok és előadók kedvenc "búcsújáró helye" is, melyhez csodás koncertek fűződnek. A főszervező szerint a "teltház" nem csupán egy számszerűsíthető fogalom, és az is kiderült, hogy Azahriah például a nyáron még nem látott ekkora közönséget, mint most Szegeden. Talán majd jövőre: 2024. augusztus 28-31 között, ugyanitt.

Ma már elég nagy a kínálat a hazai zenei fesztiválpiacon, a bulik pedig nagyjából ugyanabból a felhozatalból merítenek, így a legismertebb zenekarokat szinte minden fesztiválon meg tudjuk nézni. „A szezon utolsó nagyfesztiváljaként felmerül a kérdés, hogy a közönségnek marad-e még energiája és persze anyagi forrása, hogy a SZIN-en zárja a nyarat" – mondja Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN főszervezője. „Az utóbbi évek tendenciája azt mutatja, hogy nem egyszerűen csak igény van a SZIN-re, de évek óta egyre nő a látogatóink száma" – tette hozzá a főszervező, aki elmondta, hogy a bérletek már tavaly is elővételben elfogytak, ami azt jelenti, hogy nem csak egy-egy koncert miatt jön a közönség a SZIN-re, hanem a fesztivál minden pillanatát meg akarják élni. Kolonics szerint ennek több oka is van, és hosszú évek tudatos fejlesztése áll e mögött. „Bár idén voltunk 55 évesek, azért az igazi fejlődési pályára 20 évvel ezelőtt álltunk rá, ekkor indult a SZIN ún. harmadik korszaka, mely jelenleg odáig jutott, hogy minket tartanak a legnagyobb nyárzáró eseménynek a hazai piacon".
 
A főszervező elmondta, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok vonzerejének több pillére van. Egyrészt az az adottság, hogy egy fantasztikus nagyváros közepén helyezkedik el, mégis egy természetközeli területen, a Tisza-partján. Másrészt a SZIN, a múltjából fakadóan is, olyan életérzést testesít meg, ami az önfeledt szabadságot jelenti a látogatóinknak. Ez akár már a '68-as kezdéshez vezethető vissza, hisz' pont az akkori korban szokatlan „szabadság" ígérete tette egyedivé és úttörővé ezt a rendezvényt. Mindemellett a SZIN igyekszik figyelembe venni a látogatók változatos kultúrafogyasztási szokásait és ehhez alakítja kínálatát. Nem utolsó sorban pedig teszi mindezt „zsebbarát" módon.


 
A SZIN minden évben a nemzetközi élmezőnyből is válogat, így lett, hogy idén Alok, a Lukas Graham zenekar, Timmy Trumpet és Rita Ora is fellépett a jubileumi SZIN-en. „Már az elővételes jegyfogyásból láttuk, hogy nagy lesz idén az érdeklődés, ezért bővítettük a vendégteret, hogy kényelmesen ki tudjuk szolgálni a látogatóinkat. Számunkra a „teltház" nem egyszerűen egy számszerűsíthető cél, hanem annak a felelőssége, hogy boldog együttlétben érezhessék jól magukat a fesztiválozók" – mondta a főszervező. És minden számnál beszédesebb néhány szó: Azahriah, aki minden jelentős fesztiválon megfordult az idén, meglátva a SZIN közönségét ennyit mondott: „Kedves Szeged, talán soha nem léptünk fel a nyáron ennyi ember előtt."
 
És egy hatalmas fogás is horogra akadt a SZIN végére. A fesztivál ideje alatt kialakítottak a szervezők egy 1000 m2 felületű "horgásztavat", melyben úszkált egy megjelölt aranyhal is, és aki azt kifogja, 1 millió forintot nyer. A jubileumi SZIN zárónapján – három év után - egy mázlis pecás végül kifogta az értékes példányt.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja