SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elindult a nyár utolsó nagy bulifolyama

Családinet [cikkei] - 2023-08-23
Négy napon át, több mint tíz helyszínen több mint kétszáz programot kínál az idén ötvenöt éves Szegedi Ifjúsági Napok, köztük négy nemzetközi sztárt és közel százkilencven hazai koncertet, valamint további programokat, akár beszélgetéseket vagy táncházat, és idén új színfoltként a magyar vásári szórakoztatás hagyományait nemzetközi szinten is ismertté tevő Vándor Vurstlit. A SZIN rekordlátogatottságra számít, a bérletek már napokkal ezelőtt elfogytak, napijegyekből még akad, de péntekre már az is elfogyott. Szerdán kinyitott a Coca-Cola SZIN.

„Ezrek és ezrek érkeztek (...) Soprontól Szabolcsig, Budapesttől a békési falvakig, megmozdultak a fiúk és lányok, hogy eljöjjenek erre a nagyszerű (...) randevúra" – számolt be a helyi lap a korai SZIN-ről, az első hazai fesztiválról, ami már a Woodstock előtt egy évvel meglebegtette a fesztiválozás szabad életérzését. Egy akkori látogató pedig így emlékezett vissza ezekre az időkre: "A fesztiválra érkező fiatalok ezen a néhány napon elengedhették magukat, önfeledten szórakozhattak, mindenféle retorzió nélkül. Az akkori államhatalom nem véletlenül hagyta ezt, hiszen az év többi napján nem néztek jó szemmel azokra a fiatalokra, akik hosszú hajjal, trapéznadrágban jártak és nyugati zenéket hallgattak." 1968-ban elindult tehát valami: az önfeledt, közös bulizás élménye, a nagy elmerülés egy véget érni nem akaró programáradatban. Azóta évről-évre ezért is várjuk a nyarat, és vonulunk fesztiválról, fesztiválra, kisebbről, nagyobbra. 55 évvel ezelőtt a Szegedi Ifjúsági Napok volt az első, és évek óta a SZIN a szezonban az utolsó fesztivál, amit nem lehet kihagyni.

Nemzetközi sztárok

A Coca-Cola SZIN, mint minden évben, idén is több világsztár vendéget is meghívott a Tisza-parti buliba. Idén januárban tért vissza Rita Ora, a harmadik albuma beharangozó kislemezével és július 14-én érkezett meg a nagy korong, így biztosan több dal felcsendül majd róla élőben augusztus 26-án, az énekesnő koncertjén Szegeden, a SZIN-en. Hatalmas sikerrel robbant be a nemzetközi zenei életbe 2016-ban a Lukas Graham zenekar, a csapat szintén egy vadiúj hanganyaggal érkezik, amit szintén a SZIN közönsége hallhat itthon először élőben. Itt lesz továbbá Alok, egy igazi szupersztár, aki a világ legjobb lemezlovasait sorba állító DJ Mag listáján a rendkívül előkelő, 4. helyen szerepel, és Szegedre tart Timmy Trumpet is, ő jelenleg a 8. a világ legjobb Dj-it rangsoroló listán.

A legerősebb hazai

A magyar felhozatalban pedig ott van a hazai élvonal színe-java, - sok más mellett - Majka, Azahriah, a Halott Pénz, Krúbi, a Carson Coma, a Quimby, a Wellhello, az Ivan & The Parazol, a Margaret Island, a Bohemian Betyars, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Budapest Bár, a Bëlga, Dzsúdló, Beton.Hofi, Lil Frakk x 6363, Pogány Induló x Ótvar Pestis, de fellép a Parno Graszt, a Söndörgő, Szabó Balázs Bandája, valamint feltörekvő tehetségek sora, csak győzzük befogadni.

Múltidéző vidámpark a SZIN-en

Újdonság a Coca-Cola SZIN-en a Vándor Vurstli, ahol minden korosztály megtalálja a számára érdekes programokat, ahol korosztálytól függetlenül mindenki egyformán számíthat érdekes meglepetésekre. A Karzat Színház múltidéző házi vidámparkja, a magyar vásári szórakoztatás városligeti hagyományainak őrzőjeként varázslatos játékokkal várja a nagyérdeműt.

Repohár: a teljes ár visszajár

A Szegedi Ifjúsági Napok már 2008-ban élharcosa volt a repohár bevezetésének, egy évvel később, a teljes fesztivál zöldítése miatt meg is kapta első, és azóta is egyedüli magyar fesztiválként a fesztiválok környezettudatos tevékenységét minősítő nemzetközi Greener Festival Awards elismerést. A Coca-Cola SZIN – folytatva a hagyományokat -, idén is repohárban szolgálja ki a látogatókat, és – mint mindenhol – itt is betétdíjat kell fizetni az első pohárért, ami 700 forint lesz. A fesztivál végén pedig, ha valaki úgy dönt, vissza is válthatja a poharat a Mastercard Visszaváltó Ponton, ahol a betétdíj teljes árát visszatérítik majd, készpénzmentes fesztiválként a Festipay- vagy bankkártyára.

Nézőcsúcs és kánikula várható

A bérletek kiadását már napokkal a kezdés előtt le kellett állítani. Később bejelentették, hogy péntekre a napijegyek is elfogytak. Már tavaly is nagy volt a fesztiválra az érdeklődés, ezért akkor egy új beengedési rendszert dolgoztak ki: „Sikerrel debütált tavaly az új beengedési pontunk, amivel elértük, hogy 10-15 percnél többet nem kellett várakoznia senkinek" – nyilatkozta Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN főszervezője, aki arról is beszélt, hogy az idei nagy érdeklődés okán bővítették a vendégteret, hogy a látogatókat még kényelmesen ki tudják szolgálni.

A meteorológiai előrejelzések bőven 30 Celsius fölötti meleget prognosztizálnak a hétre, így a szervezők felhívják a figyelmet a hidratálás fontosságára és a fejfedők használatára. Jó hír azonban, hogy a Coca-Cola SZIN az egyetlen hazai fesztivál, ahol két medence is van a területen, így könnyebben elviselhető a várható meleg.

Arcok a múltból

Sokan emlékszünk, de aki nem, annak most megidézzük, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok mellé az elmúlt évtizedekben sokszor társíthattunk egy-egy ismert arcot is. Jáksó László képében például nemcsak a nagy dumájú tévés, rádióst, de a SZIN első arcát is köszönthettük. Őt egyébként a közönség választotta meg, szavazás útján 2006-ban. „Önmagában nagy megtiszteltetés volt, hogy gondoltak rám. Attól, hogy a tévében ugrál valaki, még nem feltétlenül szeretik. Ha viszont meghívják valahová, az már csak jele lehet valamiféle szimpátiának" – mondta akkor.  Badár Sándor 2007-ben lett a fesztivál arca, aki itt állította fel dumarekordját is. „Váratlanul jött a felkérés, de felemelő volt, hogy azt gondolták, méltó képviselője vagyok a SZIN-nek" – mesélte a humorista, aki a helyszínen 1500 ember előtt vágott neki a monstre standup-nak, és 7 óra 26 percig folyamatosan mondta. „Megmondom őszintén, azért egy olyan 5 óra még maradt bennem..." - emlékezett akkor vissza Badár.  Anger Zsolt 2017-ben volt a SZIN arca, ekkor rövid kis videókban mesélt a szegedi élményeiről. Megtudtuk - többek mellett - hogy egy időben fogant a fesztivál születésével, pontosan 55 éve. "Na, kisSZINem, elmondom a frankót. Amikor az első SZIN dübörgött odabent a belvárosban, anyámék itt játszották a papás-mamást, ebben a panelban" - mesélte korábban Anger egy videóban, egy szegedi bérház tövében. "Ide hallatszott a Scampolo koncert" - folytatta. "Úgy bizony, együtt nőttünk fel, én meg a SZIN. Én egy ilyen szép délceg fickó lettem, a SZIN pedig a mai napig a világ legjobb balhéja." 2022-ben pedig már Miskovits Marci, a fiatal fesztiválgeneráció legendás alakja fényesítette a szegedi buli hírnevét, javarészt a social felületeken, de négy napig ki sem lehetett mozdítani őt a rendezvényről, aminek a díszletét 55 éve a Napfény Városa adja és a Tisza-part, ami egy egyedi hangulatot varázsol a legnagyobb nyárzáró fesztivál köré.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja