SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Újabb neveket jelentett be a SZIN

Családinet [cikkei] - 2024-06-17
Újabb nemzetközi neveket jelentett be a Coca-Cola SZIN és a legfrissebb hírek szerint, a legnagyobb nyárzáró fesztiválon már teljes a nagy helyszínek programja.

Idén is hatalmas bulira számíthatunk augusztus végén a legnagyobb múltú hazai fesztiválon, a Szegedi Ifjúsági Napokon, mely tavaly Coca-Cola SZIN néven frissülve emelte magasabb szintre a fesztiválozás élményét. „Az elmúlt évek hagyományai szerint nálunk zárják a nyarat a haza zenei paletta legnagyobb kedvencei, de évente szívesen adunk teret ifjú, feltörekvő tehetségeknek is" – mondta Kolonics Erika a SZIN főszervezője. „És természetesen minden évben nemzetközi sztárokat is hívunk. Az már ismert, hogy idén fellép nálunk az EDM egyik legbefolyásosabb alakja, Armin van Buuren, az 'I believe' című dalával elsöprő sikerrel a zenei toplisták élére robbanó Tim Kamrad illetve az új albumának dalait Magyarországon élőben először nálunk bemutató Zara Larsson" – tette hozzá a főszervező. A nemzetközi fronton hozzájuk csatlakozott most három új fellépő. Eszerint a Coca-Cola SZIN-en fellép majd a house egyik legaktuálisabb előadója, nemzetközi fesztiválok egyre inkább kihagyhatatlan előadója, Matroda. Szintén érkezik a legnagyobb techno bulik állandó szereplője, az egyedülálló román művésznő, Nusha és Sikdope, az európai trap és bass szcéna jelenleg egyik legfelkapottabb tagja.

A nagy helyszíneken pedig már felsorakoztak az idei fellépők, nézzük elsőként a Nagyszínpadot, ahol fellép majd Zara Larsson, Armin van Buuren valamint Kamrad és itt zárja a nyarat Azahriah. Fellép továbbá Dzsúdló, a Halott Pénz, Majka és a Bagossy Brothers. Jön majd Rúzsa Magdi, a ValMar, a Wellhello, ByeAlex és a Slepp, továbbá a Hűvös, a Pandóra Projekt, az Ivan & the Parazol és Deniz.

A BP Nagyszínpadon minden nap a Hangfoglaló Program feltörekvő tehetségei indítják a bulit, a Coca-Cola SZIN négy napja alatt pedig itt lép majd fel, Bonilevine, a Parno Graszt, a Carl, Saya Noé, a Metallicum, a BSW, a Honeybeast, Pogány Induló és Ótvar Pestis, a Magna Cum Laude, a Margaret Island, a Punnany Massif, T. Danny, Beton.Hofi, a Follow the Flow, a Carson Coma, Krúbi, Horváth Tamás és ezen a helyszínen Necc Party zárja majd a SZIN-t.

Az Aréna délutántól hajnal 5-ig ontja a programot minden fesztiválnapon. A felhozatalban pedig Solére, Lil Frakk, bongor, Kristoaf, Jaber, Sisi, 6363, Ajsa Luna, Mehringer, Co Lee Live, Platon Karataev, Rácz Gergő, Kkevin, Hundred Sins & Friends, OTL-Ibbigang x Gyuris, Ekhoe, Analog Balaton, Ganxsta Zolee és a Kartel, Bruno x Spacc, Mirror Glimpse lép színpadra. Szerda éjfél után, a hajnalba nyúlóan Metzker & Friends: azaz Koósz Milán, Metzker Viktória, Pumped Gabo és Pixa zenél, illetve rophatjuk a K-OSZ Disco buliján is. Csütörtökön ugyanebben a sávban a Next Level csapata, így Gemcamp, Dublic, SIKDOPE, Schomey és Tomzy & Danieng tölti be a teret. Pénteken a Carbon Techno & SZIN presents: Dain Farrel, NUSHA, GAGA, Robin Futaki visz a másnapi napfelkeltébe. A zárónapon pedig Willcox, JoerJunior, MATRODA és CHRSTPHR teszi ugyanezt.

A nagy helyszínek közt van még az SZTE Színpad, ahol fellépnek majd tehetségkutató nyertes zenekarok, továbbá lesz Juhász Zoli és Zenekara, 5figures, Kies, Képlet, Fiúk, Myra Monoka and the beat buddiez, Blahalouisiana, Lazarvs, Bohemian Betyars, Csík Zenekar, Hiperkarma, Csaknekedkislány, Paddy and the Rats, Anima Sound System, 30y, Manuel, Esti Kornél, AWS, Fish!, Bëlga, Curtis Live, Elefánt koncert, a Coca-Cola SZIN-t pedig itt a Technoid Community bulija zárja.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Mikor indulj a kórházba szülés előtt? Az 5-1-1 szabály sok kismamának segít dönteni

A szülés előtti napokban szinte minden kismamában felmerül a kérdés: vajon ez már az igazi, vagy még csak a testem készülődik? Az 5-1-1 szabály egyszerű kapaszkodót ad, de vannak helyzetek, amikor nem érdemes az órát figyelni.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja