SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Beach Sports Festival a Lupán

Családinet [cikkei] - 2019-06-19
 [X]
Több mint 40 sportág 2500 versenyzőjének részvételével rendezik a nyár legnagyobb sport fesztiválját, a Beach Sports Festivalt. Június 20-23. között a Lupa Beachen rendezik a strandsportágak országos, regionális bajnokságait, valamint a hagyományosan zárt terekhez kötött sportok ez alkalomra kiírt versenyeit. Ugyanakkor a hagyományos versenysportok mellett bemutatkoznak a jövő sportjai is.

„A Beach Sports Festivalon a versenyzők mellett a strandolókat, kísérőket szintén aktív sportolásra invitáljuk. Jelentős szerepet kapnak a hagyományosan teremsportok, mint például a harcművészetek és küzdősportok, szellemi sportok, melyek esetében a sportolók és szurkolóik, családtagjaik által is régen várt értékként jelentkezik, hogy szabadban, strandkörnyezetben versenyezhetnek. Tekintettel az egyedi szépségű természeti környezetre, a fenntartható fejlődés és a környezet védelme hangsúlyozott része a fesztiválnak" – mondta a Bóné Zoltán, a Beach Sports Festival versenyigazgatója.

A programsorozat keretében bemutatkoznak a jövő sportjai is. Ezen a hétvégén rendezik az e-sport triatlon országos bajnokság döntőjét.  Több mint 100 magyarországi és határon túli középiskola e-sport csapataiból jutott a nyolc legjobb a döntőbe. Sikeres nemzetközi példák bemutatásával, „E-Sport és Sport fejlesztés„ címmel konferenciát tartanak iskolák, sportklubok, oktatók, pedagógusok, edzők, érdeklődő szülők részére. A programot a Kolumbiai Nagykövetség által támogatott salsa est, olimpiai, világbajnok kajak-kenusaink jégkorong „aranycsapat" és női válogatottal megmérkőző sárkányhajó versenye, továbbá megfelelő időjárás viszonyok esetén különleges légibemutatók színesítik.

A Beach Sports Festivalon részt vesznek olyan sportágak is, melyek a szeptember 13-15. között Budapesten rendezett World Urban Games – Városi Sportok Világjátékán is szerepelnek. Ilyen például a parkour (akrobatikus elemekkel bővített városi akadályfutás), vagy a csapatjátékként szereplő frizbi.

Gerendai Károly, a Lupa megálmodója elmondta: "A strand mellett már a kezdetektől egy sportcentrumként képzeltem el a Lupát, ahol az amatőröktől a profikig mindenki aktívan pihenhet. Nagyon örülök, hogy most ennek az új, műfajteremtő eseménynek a kapcsán koncentráltan tudjuk megmutatni, hogy mennyi mindenre van lehetőség nálunk."

További információ: lupato.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja