SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Még egy headlinert jelentett be az EFOTT

Családinet [cikkei] - 2019-06-17
 [X]
2019. július 9-15. között Rita Ora, Gianluca Vacchi, Brooklyn Bounce, Tujamo és Borgore mellé a SCOOTER is csatlakozik a nemzetközi előadók sorába, a Velencei-tó partjára.

A név hallatán valószínűleg mindenkinek egyből a hidrogénszőke, kék szemű frontember, H. P. Baxxter ugrik be – nem csoda, hiszen ő már 25 éve nyomja a színpadi show-t!  A többek között Fonogram-díjas együttes a ’90-es évek elején alakult Hamburgban, elektronikus zenei stílusával pedig hamar megnyerte magának a világot. Több mint harmincmillió eladott albumot, nyolcvannál is több nemzetközi elismerést és 23 TOP 10-es kislemezt tudhatnak maguk mögött – ezzel pedig a világ legsikeresebb német előadójává váltak.

EFOTT 2019 - Scooter

– Szeretünk újabb zenei stílusokat behúzni a repertoárba, a rave pedig élőben a Scooterrel igazán nagyot tud ütni! Tudjuk, hogy ahol megjelennek, ott mindig hatalmas bulit csinálnak – ezt az élményt szeretnénk átadni az efottozóknak – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

EFOTT 2019 - Scooter

A körülbelül négyévente tagot, és ezáltal – ahogy ők mondják – fejezetet is váltó együttes folyamatos megújulással tartja magát fiatalon, miközben igyekszik színesíti zeneiségét is. A jelenlegi, hatodik fejezetet megélő zenekar 2019. július 13-án, szombaton indítja majd be a velencei közönség adrenalintermelését.

EFOTT, csak szabadon...

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja