SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Meglepetés magyar produkció a Moszkvai Balett budapesti előadásán - A Pesti Központi Árvaház kis lakói is részt vesznek a produkcióban

Családinet [cikkei] - 2019-06-17
 [X]

Idén újra Budapestre látogat a Moszkvai Balett, hogy bemutassák a klasszikus tánchagyományok legszebb gyöngyszemét. A hattyúk tava balettelőadást 2019-ben két alkalommal láthatja a közönség, akik egy meglepetés produkciónak is részesei lehetnek az adventi előadásokon.
Meglepetés magyar produkció a Moszkvai Balett budapesti előadásán - A Pesti Központi Árvaház kis lakói is részt vesznek a produkcióban

Lázasan készülődnek a Pesti Központi Árvaházban, ugyanis az ott élő gyerekek közül négyen is részt vesznek majd a Moszkvai Balett budapesti előadásán. A hattyúk tava előadást két alkalommal, december 2-án és 3-án az Erkel Színház színpadán láthatja a nagyérdemű, a néptáncos és balettos magyar kisgyerekek az orosz balettiskola legkiemelkedőbb táncművészeivel fognak közös színpadra lépni. „A Royal Moscow Balett a rendszerváltozás óta a világon már több tízezer, köztük magyar nézőkkel ismertette meg táncszínházának különleges látványvilágát. Nekünk és a meglepetés produkció résztvevőinek is óriási megtiszteltetés, hogy a 2002 óta töretlen népszerűségnek örvendő társulat adventi előadásához az árvaház tehetséges gyermekei is csatlakozhatnak” - mondta a decemberi előadást szervező JVS Group Magyarország vezérigazgatója.

Bátyi Dániel hangsúlyozta: a Moszkvai Balett társulat állandó vendégei az orosz, francia, svájci, lengyel, spanyol, olasz, osztrák, ír és német színpadoknak, de fellépnek Izraelben, a Kanári-szigeteken, Kínában, Koreában, Japánban, Máltán és Srí Lankán is, továbbá olyan afrikai országokban is turnéztak már, mint például Tanzánia, Zambia és Kenya. A balett társulat évente legalább 50 előadást tart a klasszikus és kortárs repertoárból. A hattyúk tava előadása hasonlóan emlékezetesnek ígérkezik a budapesti közönség számára, mint a tavalyi mesés adventi történet is.

A 2018-as előadásokra egy hét alatt fogytak el a jegyek, idén is csak korlátozott számban kaphatók.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja