SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ingyenes vizes játszótér nyílt Kispesten

Németh Noémi [cikkei] - 2018-06-22
Kellemes környezetben, vizes játékok között hűsölhetnek a kicsik a kánikulában, ráadásul ingyenesen: a Berzsenyi utcában nyitott meg a napokban az egyik legnagyobb budapesti vizes játszótér.

A különleges játszótérre érve igazi “víz alatti” világba csöppenünk, ahol minden a vízről szól: kalózhajó formájú mászóka és hinta, tengericsillag-csobogó, “aranymosó” a homokozóban, világítótorony alakú mászóka, vízpermetet fújó delfinek, zsilipekkel szabályozható patakrendszer, melyet a kicsik irányíthatnak, és gondoskodnak folyamatos csobogásról.

A teret padok, ivókút, kiterjedt zöldterületek, virágok, frissen ültetett facsemeték teszik igazán kellemessé, az árnyékolást napvitorlákkal biztosítják - olvashatjuk az ittlakunk.hu-n.

A vizes játszótér 4000 négyzetméteren terül el, elkészítése 180 millió forintból valósult meg, és ingyenesen látogatható.


Nyitva tartás

A játszótér körbe van kerítve, így zárható is. Májustól szeptember 30-ig reggel 8 és este 9 óra között van nyitva, míg október 1. és április 30. között reggel 8 és este 6 között látogatható.


Hol van a kispesti vizes játszótér?

XIX. kerület, Kispest, a gyermekorvosi rendelő és a Puskás iskola között, a Berzsenyi utca és József Attila utca közötti téren (a kispesti lakótelepen)

További vizes játszótereket itt találsz:  Vigyázz, kész, víz! 8 tuti vizes játszótér az országban, amit mindenképpen próbáljatok ki!

Képek: MTI Fotó: Kovács Tamás

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja