SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Charles Belfoure: A párizsi építész

Családinet [cikkei] - 2015-03-23
Az ember a legnagyobb szörnyűségekre és a legnemesebb cselekedetekre egyaránt képes.

A náci korszakot sokáig meglehetősen egysíkúan mutatták be az olyan népszerű műfajokban, mint mondjuk a krimi, a kalandregény vagy a kémtörténet. Hősies katonák, csavaros eszű kémek álltak szemben gonosz, a parancsokat vakon végrehajtó nácikkal. Küzdelmük a jó és a rossz sablonos harca volt. Az utóbbi időben ez mintha egyre inkább változna, és egyre gyakrabban a mindennapi ember kerül a középpontba, a művek gyakran a hétköznapi hősiesség lehetőségeit mutatják be.

A tehetséges építész, Lucien Bernard a német megszállás alatt álló Párizsban 1942-ben olyan megbízást kap, amely nagyon sok pénzt hozhat neki, de az életébe is kerülhet. Titkos búvóhelyet kell terveznie egy vagyonos zsidónak úgy, hogy azt még a legelszántabb német katonák se találják meg. Luciennek szüksége van a pénzre, és a lehetőségnek sem tud ellenállni, hogy túljárjon a nácik eszén, akik elfoglalták szeretett városát, ezért úgy dönt, elvállalja a feladatot.

Ám amikor az egyik általa tervezett búvóhelyet leleplezik, és az élet úgy hozza, hogy a zsidók elrejtése személyes üggyé válik számára, ráébred, hogy a tét jóval nagyobb, mint eleinte gondolta. Luciennek – és ezzel párhuzamosan az olvasónak is – mérlegelnie kell, hogy emberekként mivel tartozunk egymásnak, és hogy milyen messzire kell elmennünk ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk.

"A zsidókat bújtató építész története olyan izgalmas, mint a Schindler listája..."
 Julie Kramer

Adatok:
Kiadás éve: 2015
Méret: 145 x 214 x 35 mm
Oldalszám: 416 oldal
Ára: 3.699 Ft

www.alexandrakiado.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja