Parkin, egy anglikán lelkész fia, húsz éven át tanulmányozta a keleti vallásokat, meditált, mantrázott, légzőgyakorlatokat végzett, jógázott, megismerkedett az elengedés gondolatával, és igyekezett kigyógyítani magát az allergiából – inkább kevesebb, mint több sikerrel. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a „b…a meg” a nyugati megfelelője mindannak, amit a keleti vallások tanítanak. Ironikus módon minderre akkor jött rá, miközben azon dolgozott, hogy létrehozza elvonulási központját, ahol relaxációs heteket tarthat, miután otthagyta Londont és vele együtt jól fizető, reklámszövegírói állását. Dél-olaszországi központjukban a jógahetek mellett ma már „F**k It”-terápiákat is tart a feleségével, Gaiával.

A hangzása ellenére a „b…a meg” nem azt jelenti, hogy sutba dobunk minden felelősséget, és egész nap csokit majszolunk a medence partján heverészve (bár azért ez sincs kizárva). Parkin megfogalmazásában ez sokkal inkább azt jelenti, hogy megtanulunk lazítani, és megtanuljuk elengedni a kötődéseinket, az ítéleteinket és félelmeinket arra vonatkozóan, hogy mit kellene tennünk, mert ezek akadályoznak meg abban, hogy az életünket a maga teljességében élhessük meg. Ő csak tudja: amint „b…a meg”-et mondott arra a beidegződésére, hogy a tökéletesen egészségesnek kell lennie ahhoz, hogy boldog lehessen, hosszú évek óta először kezdte el jobban érezni magát, és ez az érzés azóta sem hagyta el.

Ő maga így meséli el a folyamatot, hogyan is jutott el a „b…a meg”-terápia gondolatáig.

„Az egyik héten még Dél-Olaszországban süttettük a hasunkat a tengerparton, a következőn pedig London esős, koszos, szürke utcáit róttuk, mert úgy volt, hogy egy szűk kis lakásba költözünk, és megint dolgoznom kell, miután egy ideje már nem dolgoztam. Az egészségem hirtelen nagyon leromlott, és jó kis depresszióba zuhantam. Egy szombat délelőtt a metrón ültem, és egyszerre kijött rajtam ez az egész: csak bőgtem és zokogtam, mint egy csecsemő. Forgalmas délelőtt volt, a kocsi tele emberekkel. És emlékszem, nekem az jutott az eszembe: „Komolyan itt bőgök, ennyi emberrel körülöttem, és abszolúte nem érdekel, mit gondolnak rólam?! Ez érdekes, mert engem mindig is érdekelt, hogy mások mit gondolnak rólam. Istenem, ez aztán felszabadító érzés! Különös és ellentmondásos élmény volt megtapasztalni a kétségbeesésnek és a szabadságnak ezt a fajta keverékét.

Miközben kikecmeregtem ebből az állapotból, és visszazökkentem a rendes kerékvágásba, sikerült fenntartanom a következő hozzáállást: Nem is számít annyira, hogy mások mit gondolnak rólam. Mások véleménye nem fog megakadályozni abban, hogy azt tegyem, amit szeretnék. Később ez a gondolat lett az egész „b…a meg”-elképzelés alapja. Végül is a „b…a meg”-nek pont az a lényege, hogy visszatalálunk azokhoz a dolgokhoz, amelyeket szeretnénk megtenni vagy elérni.

Már gyerekkoromban is sokat betegeskedtem, de ekkorra már krónikus betegségek is kialakultak nálam, több dologra allergiás lettem. Tudtam, hogy a stressz csak súlyosbítja a helyzetet. Hogy enyhíteni tudjam az allergia tüneteit, megismerkedtem az alternatív gyógymódokkal, megtanultam relaxálni. Tizenöt év leforgása alatt számtalan terápiás módszert kipróbáltam: a hipnoterápiát, a csikungot, a tajcsit, különböző légzőgyakorlatokat, és jó néhány spirituális irányzatba is beleástam magam – a buddhizmusba, taoizmusba, az elengedés és a kötődés csökkentésének elképzelésébe.

Egészen ironikus volt, hogy egy relaxációs központ létrehozásán dolgoztunk, közben én olyan feszült és beteg vagyok, mint még soha. Az első hat hónapban felújítottuk a házat, neveltük a fiainkat, elindítottuk a vállalkozásunkat, nappal vendégeket toboroztunk, éjszaka a levelezést intéztem, és igyekeztem minden érdeklődésre válaszolni. Este tizenegykor kezdődött tehát számomra az irodai munka, és tartott egészen hajnali négyig, és fél hétkor már talpon voltam, és a zöldségeket kapáltam. Kész rémálom volt! Rájöttünk, hogy a központunk létrehozása közben egész sokszor mondjuk azt, hogy „b…a meg”. Az első vendégeinknek a következőt mondtuk: A ti életetek is olyan, mint a miénk, és nekünk segít, ha kimondjuk, hogy „b…a meg”. Ugyanúgy működik, mint néhány jóval bonyolultabb módszer, csak sokkal gyorsabban. Elkezdtük mondogatni, hogy „b…a meg” – magunknak is és a vendégeinknek is, és ők a következőképpen reagáltak rá: Ez tényleg segít. A meditáció szuper volt, a csikung szuper volt, de egyre többet mondom, hogy „b…a meg”, és a dolgok egyszer csak valahogy tényleg jobbra fordultak.

Eljutottam arra a pontra, amikor feladtam azt, hogy mindenáron jól legyek. De ez nem azt jelenti, hogy magát az egészségemet adtam fel, sokkal inkább az egészségemmel kapcsolatos ítélkezést. 2004 nyarán költöztünk Olaszországba, és a nyár végén volt egy pillanat, amikor beléptem apró lakásunk fürdőszobájába, és azt mondtam magamnak: Itt vagyok egy relaxációs központban, hétágra süt a nap, én meg beteg vagyok. Mostanáig mindvégig csak halogattam a boldogságot, hogy majd akkor jobban leszek, ha már itt leszünk. Hogy majd itt jobban leszek. És tessék: most itt vagyok, és még mindig beteg vagyok. Pedig egyáltalán nincs rossz életem: gyönyörű fiaim vannak és gyönyörű feleségem, és csodálatos helyen élünk. Muszáj most rögtön elkezdenem élni, egyszerűen elfogadva a dolgokat úgy, ahogy vannak. És végre elengedtem azt az elképzelést, miszerint csak akkor lehetek boldog, ha a dolgaim tökéletesen elrendeződnek, és én is teljesen egészséges leszek.

Számomra az a csapda a holisztikus gyógyászattal és a spirituális egészséggel kapcsolatos elképzelések nagy részében, hogy mind az egészségről és a teljességről szól. Persze beszélhetünk csodálatos és erőteljes gyógymódokról, gondolataink teremtő erejéről vagy különféle vizualizációs technikákról. Csakhogy ezeknek az a hátulütője, hogy elvárásokat támasztanak, és csak növelik rajtunk a nyomást. A gondolatot, hogy minden rendben van, kitolják a jövő egy bizonyos pontjára, ez pedig keresztülhúzhatja a jelenre vonatkozó számításainkat. Különös, ellentmondásos folyamat ez, amit gyógyítás címén ajánlanak az embereknek. Csakhogy nem hinném, hogy létezne bármi, amit teljes és tökéletes relaxáció segítségével ne lehetne meggyógyítani.

A legfontosabb ilyenkor az, hogy visszavonulj. Ha erre képes vagy, bárhogy is nézzen ez ki a gyakorlatban, a gyógyulási folyamat sokkal eredményesebb lesz, mintha mondjuk ilyeneket mondogatnál: „Oké, belégzés, kilégzés. Most pedig elképzelek egy csodálatos, aranyszínű energiamezőt a testem körül. Igen, máris jobban vagyok. Látom, hogy a tüneteim tegnap óta öt százalékkal javultak.” Nem kellenek ezek. Csak húzódj vissza! Menj, feküdj le! Ha képesek lennénk kikapcsolni az agyunkat úgy három hónapra, tehermentesítenénk a mindennapi pörgés alól, és jól kialudnánk magunkat, valószínűleg mindannyian meggyógyulnánk.

Az az érzésem, hogy a betegségek hátterében bizonyos mértékben a feszültség áll. Ha nem ismerjük fel, hogy sokkal lazábbnak kellene lennünk, akkor így vagy úgy, de a stressz, a feszültség, a nehézségek és az ellenállás előbb-utóbb betegség formájában öltenek testet. A gyerekek esetében bonyolultabb a helyzet. Ők többnyire közvetlen, felszabadult és nyitott kis lények, néha mégis megbetegszenek. Vajon miért? Azt hiszem, gyerekkorunkban annyira nyitottak vagyunk, hogy egyszerűen magunkba szívjuk a körülöttünk élők feszültségét, és magunkra vállalunk olyan betegségeket is, amelyek valójában máshoz tartoznának.

Az én esetemben talán az történhetett, hogy a családunkban nem éltük meg a bánatot, így az valamiért nem juthatott kifejezésre, és gyerekfejjel úgy gondoltam, azzal segítek, ha ezt magamra veszem. Ki tudja? Nem hibáztatok senkit sem. Az az érzésem, hogy nálam a bánat játszotta a központi szerepet. A kínai orvoslásban a bánat a tüdőhöz kapcsolódik, és nekem épp a tüdőm betegedett meg először.

Nagyon szeretem ezt az egészet, és nekem minden egyes napomon működik. A feszült és nehéz helyzetekben, nagyon sokat segít. Nem kell mindig elérnem valamit, a teljes ellazultság állapotát vagy éppen a teljes egészséget. Aztán ha már mindent tökéletesen megcsináltam, akkor leállhatok. Nem. Ez egy szüntelen folyamat. Az igék számomra fontosabbak, mint a főnevek. Nekem erről szól ez az egész.”

betöltés...