SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Terhességi rosszullét ellen is jó a kismamajóga

Családinet [cikkei] - 2014-09-11
Amikor babát vársz, szinte minden megváltozik körülötted. Testileg és lelkileg is érdemes felkészülni a változásra. A kismamajóga egy nagyszerű módja annak, hogy fitt, nyugodt és kiegyensúlyozott maradj a terhesség kilenc hónapja alatt.

A terhes jóga korántsem új jelenség, több mint két évtizeddel ezelőtt fejlesztette ki két angol orvos, de az utóbbi években az egekbe szökött a népszerűsége. Gyakorlatai között vannak olyanok, melyek segítenek a kismamának ráhangolódni a különleges állapotra, mások a magzat szülőcsatornába behelyezkedését támogatják, de a szülésre felkészítő légző- és egyéb gyakorlatok is segítik a mamákat. Nagy előnye, hogy nem szükséges hozzá a jógában szerzett korábbi tapasztalat, ugyanakkor javítja a vérkeringést, csökkenti a stresszt, így a jógázó kismamák a növekvő pocak ellenére is jobban alszanak, illetve testileg és lelkileg is felkészíti a mamát a szülésre, mely a beszámolók szerint így könnyebb is lesz. Sőt, állítólag amelyik baba jógázott a pocakban, általában nyugodtabb, mosolygósabb, hamarabb reagál a környezeti ingerekre, gyorsabban, könnyebben fejlődik.

Otthon is végezhető

A kismamáknak persze igazi kihívás megfelelni mind a munka, mind a változó testük és az anyaság által támasztott követelményeknek. A terhesség első harmadában még rohangálunk, éljük a szokásos hétköznapjainkat, a vége felé pedig egyre nehezebb dagadó bokával rászánni magunkat, hogy bármiért is útra keljünk. Ráadásul csak a nagyobb városokban találunk kismamákkal is foglalkozó jógaközpontot. Ám akinek nincs lehetősége kismamáknak tartott órákra járni azoknak sem kell lemondaniuk a jógagyakorlatok adta előnyökről. Tara Lee – Mary Attwood: Kismamajóga című könyve alapján bármelyik gyakorlat elvégezhető. Rengeteg fotóval illusztrálva pontos magyarázatokat találunk arra is, hogy az adott gyakorlat milyen problémára jelent megoldást. Az egész világon nagy sikerű könyv itthon ajándék DVD-melléklettel a Bioenergetic Kiadó gondozásában jelent meg néhány nappal ezelőtt. (A kiadónál 25 % kedvezménnyel kapható. www.bioenergetic.hu)

Légzőgyakorlat hányinger ellen

A terhesség idején jelentkező reggeli rosszullét oka elsősorban az, hogy ilyenkor több hormon halad a májon keresztül. Általában segít, ha többször eszünk keveset, hogy vércukorszintünk kiegyensúlyozott maradjon. Ezen kívül a B6-vitamin is nagyon hatékony ilyenkor, mivel segíti a májanyagcserét. A hányinger leküzdéséhez nagyon jó még a gyömbér, és sok nő találja hasznosnak az akupunktúrát is. Legtöbbünk számára ezek a rosszullétek abbamaradnak a terhesség 12-16 hetére, de sajnos vannak, akik a várandósság egész ideje alatt rosszullétekkel küzdenek.

A nyújtott légzés elnevezésű légzőgyakorlat azonban számukra is megkönnyebbülést hoz, hiszen enyhíti a légszomj és a hányinger kellemetlenségeit.

  1. Ülj a padlóra kényelmes törökülésben. Két kezedet kulcsold össze a hasadon. Kezdd el lelassítani és mélyíteni a légzésed, majd hunyd be a szemed.
  2. Orron át szívd be a levegőt, miközben számolj magadban négyig, majd kilégzéskor ismét négyig. Ismételd meg, szemed közben maradjon lehunyva. Ha tovább szeretnéd nyújtani a légzésed, eggyel vagy kettővel tovább is számolhatsz. Lassan számolj, és próbáld meg nem erőltetni a légzést, maradjon egyenletes.

Ha ég a gyomrod…

A gyomorproblémák a későbbi hónapokban is nagyon gyakoriak, a várandósok több mint fele tapasztal gyomorégést. A savas emésztési zavar a legtöbb esetben a második, illetve harmadik trimeszterben jelentkezik. A várandós nők ilyenkor rendkívül kellemetlen érzésről számolnak be: a gyomortartalom visszakerül a nyelőcsőbe, és éget, irritál.

A Híd pozíció nekik nagyon hatásos.

  1. Térdelj le. Támaszkodj a földre magad mögött úgy, hogy ujjaid a lábad felé mutassanak. Hajolj hátra, a csípődet emeld minél magasabbra. Maradj így, és tartsd a pózt 3-5 lélegzetvétel erejéig.
  2. Ha tudod, hajtsd hátra a fejed. Lélegezd át a mellkasod mély lélegzetekkel.  Ha a fejed beesik a vállad közé, inkább nézz előre.
  3. Lélegezz mélyeket, és képzeld el, hogy egy fonál az ég felé emeli a szegycsontodat. Érezd, ahogy tágul és lazul a mellkasod. Belégzésnél nézz előre, majd kilégzésnél engedd le a csípőd. Kezed a padlóra nyomva gyere vissza térdelőpozícióba.

A sztármamák is jógáznak

Gwyneth Paltrow jógával próbálta megőrizni alakját mindkét terhessége idején. Várandóssága idején is hetente háromszor járt jógázni, ha máskor nem fért bele a napirendjébe, akkor ebédidőben vett részt az órákon.  Igaz, a színésznő nem a kímélő kismamajógát, hanem a dinamikus Asthanga változatot gyakorolta.

Drew Barrymore majd megőrült az édességekért, amikor első gyermekével várandós volt. Ezt szerette volna csökkenteni, amikor úgy döntött, hogy kipróbálja a kismama jógát. Második terhessége során már nem is volt kérdés, hogy ismét a megszokott gyakorlatokkal készül fel a szülésre.

Gisele Bündchen a világhírű modell is hetente háromszor jógázott a terhességei alatt, hogy testileg és lelkileg is formában tartsa magát, illetve felkészüljön a szülésre. Facebook-oldalán tette közzé ezt a fotót. „Mozgásmeditáció. Annyira jólesik!” – fűzte hozzá a képhez.

A világ legtökéletesebb testű nőjének megválasztott Jessica Alba terhesen heti háromszor jógázott, szülés után pedig heti hatszor edzett. A szülés után 2 héttel 20 perces edzésekkel kezdett, majd 3 hónap múlva már egyórásra emelte az időt. A modell néhány héttel kislánya születése után már úgy nézett ki, mint fénykorában: dereka vékony, hasa pedig olyan lapos lett, mint egy kamaszlánynak.

Madonna már lánya születése után gondolta, hogy jógával fogja visszaszerezni régi alakját,a mi sikerült is, de a jógával azóta sem hagyott fel. „A jóga számomra az élet metaforája. Sok a nehéz póz, az ember gyakran gyűlöli magát, mert nem tudja megcsinálni, ilyenkor lélegezni kell és egyszerűen elengedni.”

A népszerű énekesnő Judy is nagyon ügyelt a pocakjában fejlődő kisbabája egészségére, és persze a sajátjára is. Mivel már a terhessége előtt is jógázott, egyértelmű volt, hogy kismamaként is folytatja a jógát.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja