SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Dawid Owen: PapaBank

Családinet [cikkei] - 2004-11-21
A legtöbb szülo több kárt okoz, mint hasznot, amikor megpróbálja megtanítani gyermekeit a pénzzel bánni. Gyermekeink legtöbbje számára a takarékbetét-számla nem más, mint egy fekete lyuk, mely elnyeli a születésnapi csekkeket.
Dawid Owen: PapaBank

David Owen, a New Yorker állandó munkatársa, két gyermek apja forradalmian új módot agyalt ki arra, hogyan taníthatjuk meg gyermekeinket a pénzzel kapcsolatos tudnivalókra. A Papa Bankban elmagyarázza, hogyan segítette hozzá saját fiát és lányát, hogy buzgón takarékoskodjanak, és ésszerűen költekezzenek. Azzal kezdte, hogy otthonukban megalapította saját bankját, és csábítóan magas kamathozamot kínált kisgyermekeinek azokra az összegekre, melyeknek a megtakarítása mellett döntöttek. „Ha vagyonotok egy részét megtartjátok magatoknak ahelyett, hogy nyomban elköltenétek – mondta nekik – rövid időn belül képesek lesztek megduplázni vagy akár megháromszorozni zsebpénzeteket.” Néhány évvel később beindította saját tőzsdéjét és pénzpiaci alapját a gyerekek számára.

Owen véleménye szerint a legtöbb gyereknek meglehetősen világos elképzelései vannak arról, hogyan is működik a pénz, ezért is érdeklődnek oly ritkán a szüleik által előírt, büntető jellegű megtakarítási rendszer iránt. Az első lépés, hogy a pénzügyek terén felelősségteljes gondolkodásra neveljük gyermekeinket - írja – az, ha előnyt kovácsolunk az emberi természetből ahelyett, hogy szándékoltan figyelmen kívül hagyjuk, vagy hiábavalóan megpróbáljuk megváltoztatni. „Gyermekeim gyakran csakugyan felelőtlenül bánnak az én pénzemmel, és miért is ne tennék? – írja. - A sajátjukkal viszont rendkívül körültekintőek.”

A Papa Bank azt is megvilágítja, hogyan nyújthatunk gyermekeinknek valós tapasztalatokat a befektetések különböző fajtáival kapcsolatban, hogyan adhatunk tápot jótékony hajlamaiknak, hogyan tehetjük őket hasznosabbá a ház körül, hogyan állapítsuk meg zsebpénzüket, és hogyan legyünk segítségükre egy egészséges értékítélet kialakításában, mely messze túlmutat a pénzügyeken. A szerző azt is részletesen elénk tárja, hogy felfogása szerint mi a legjobb befektetés, melyet egy szülő gyermeke érdekében eszközölhet – az elképzelés a legtöbb Olvasónak meglepetést fog okozni.

DAVID OWEN a New Yorker állandó munkatársa és tucatnyi korábbi könyv szerzője. Connecticut északnyugati részén él feleségével, az író Anne Hodgmannel és két gyermekükkel.

„Owen tudja, hogyan írja le az üzleti élet bonyolultságát olyan fogalmakkal, melyeket a laikus is megért, és azt is tudja, hogyan teheti ezt szórakoztatóvá.”

The Washington Post

www.bagolyvar.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja