Mirtse Zsuzsa minden szempontból "rendes" mesekönyvet szeretett volna írni: olyat, ami nem eldobja a hagyományokat, hanem épít rájuk, amit a gyerekek és az ágyuk szélére kuporodó felnőttek is szívesen vesznek kézbe, amit a "kicsi manók" időről időre újraolvasnak, és továbbadhatnak a saját gyerekeiknek is. Elképzeléseihez lelki társakra talált: a könyvhéten nagy sikerrel bemutatott Égforgató csodagyűrű című mesekönyvet Jankovics Marcell illusztrálta, a Méry Ratio Kiadó pedig arról gondoskodott, hogy az egységben megálmodott kép és szöveg a lehető legjobb minőségben jelenjék meg.

M. Zs.: A királylányok kora sosem jár le: a király és a királylány olyan idea, szimbólum, amelyhez föl lehet nőni. Az akadályok a mesében az égig érnek, üveghegynyiek - kérdés, hogy ténylegesen a külvilágban vannak-e, vagy inkább odabent, a lelkem legsötétebb kamráiban. Minden szereplő belőlem hasad ki: lehetek hazudós, ám világszép sárkánylány, megalkuvó, lusta tündérlány, sőt talán a kétarcú király is én vagyok. Lehet, hogy e mesékben is az egyes részeim csatároznak egymással? A meseírás segít nekem abban, hogy mindig a jobbik felem győzzön a rosszabbik felett. Mert mint minden mesének, ezeknek a történeteknek is az a dolguk, hogy rendet tegyenek a világban, hogy a mese végére valahol mindig kisüssön a nap. Csak észre kell venni, hogy hol derűs az égbolt felettünk. De ehhez fel kell emelni az arcunkat időről időre az ég felé.