SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

És Ön? Bevállalja?

[cikkei] - 2004-06-23
Nincs még egy ember, aki ennyire megosztaná a magyar közvéleményt, mint dr. Csernus. Nincs középút: csak gyűlölni lehet, vagy imádni. Én az utóbbiak közé tartozom, bár be kell vallanom, hogy sportoltam rajta egy jó fél évet, mire idáig jutottam.

Dr. Csernus Imre: Bevállaja?

Az ember először tényleg csak azt látja, hogy a pasas szétfolyik a széken, hanyag nemtörődömséggel terpeszkedik az IKEA – fotelben, rá sem nézve a reszkető betegre vele szemben, aki addigra minden ostoba tettét megbánta, és azon töpreng - verve a fejét a falba –, hogy hogy az ördögbe is került ide, mi a fenének jött el, ha csak azért nem, hogy egy ország előtt hülyét csináljon magából.

De figyeljék a doktor szemét. Él. Figyel. És ha az ember nyomon követi az adásait, rájön, hogy a pasi valahol emberből van, nem is akármilyenből. Épp csak rájött valami fontosra, amire a legtöbbünk még nem. A saját maguknak is hazudozóknak a környezetük is hazudik, mert az kegyes, és azzal jól lehet konfliktust kerülni. Dr. Csernus meg a képükbe mondja, hogy kövér vagy / gyáva vagy / függő vagy. A néző pedig - aki szintén jókat hazudik magának évek óta ,– elképed, és az ott ülő helyett is utálja a doktort. Így aztán nem kell szembenéznie saját magával, van is kit utálni, hurrá. És ha vége a műsornak, nyugodtan hódolhat a saját függőségeinek, fóbiáinak kedvére. Tíz adás után meg rájön, hogy a problémáit senki nem fogja megoldani helyette. Akkor még utálja egy kicsit dr. Csernust, de aztán talán lefogy. Nem veri a feleségét. Végre felhívja az anyját. Vagy sose kapcsol többet arra a csatornára, és él tovább, mint azelőtt. De választása legalább már van.

Kétszer olvastam dr. Csernus új könyvét. Először hétfőn este. Aztán meg kedden. Néha hangosan röhögtem, néha meg körülnéztem, lát – e valaki, mert mintha én is pont így…

Csernus laza, több a káromkodás a könyvében, mint egy jobbfajta akciófilmben. De valahogy nem baj. Azt hiszem, utálnám, ha telerakta volna pszichiátriai szakkifejezésekkel. Így jó, ahogy van. Az interjúk bárkiről szólhatnának, hisz mindenki lehetne jobb, erősebb, határozottabb, önzetlenebb. Nem mind betegek ezek az emberek, akikről az interjúk szólnak. Olyanok, mint bárki más, problémákkal, amiket nem is mindig látnak, vagy nem úgy látnak, hogy az közelebb vinné őket a megoldáshoz. Lehet belőlük tanulni. Már ha akar az ember.

Papírtigris Produkció, 2004. 216 pp.

megrendelhető a Libri könyvesbolttól itt

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja