SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Angyalok pedig léteznek" - váltsd valóra egy gyerek karácsonyi kívánságát!

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-12-03
Fekete kapucnis pulóvert rajzolt a 16 éves Zsombor. Neki ez minden vágya karácsonyra. Összeszorult a szívem, amikor megláttam. Ezt is, és a többi rajzot is. Baba, focilabda, vagy csak egy tábla csoki. Mindössze ennyit kérnek az Angyaloktól. Az Egyszülős Központ kezdeményezésének célja, hogy olyan gyerekek számára is kerüljön ajándék a karácsonyfa alá, akikhez egyébként nem tudnának eljutni az angyalok.

Bizonyítsuk be együtt, hogy Angyalok pedig léteznek!

A 11 éves Patrícia nagyon szeret rajzolni és festeni. Az iskola miatt van pár ecsete és rajzeszköze, de arra vágyik, hogy legyen egy saját rajz-és festőkészlete, amivel bármikor tud alkotni. Édesanyja őt és két testvérét, a 12 éves Alexandrát és a 3 éves Emmát is egyedül neveli. Bár az anyuka dolgozik, azt mondja, a járvány miatt kevesebb a munkája, a három gyerekét pedig úgy is nehéz eltartania, hogy a szüleivel egy háztartásban élnek.

egyszülős családFotó: Tóth Éva

Amikor telefonon hívom, nagyon zavarban van. Már este van, de a gyerekeket még hallom a háttérben. Még nem tudott elaltatni mindenkit. Azt mondja, nemrég egy veseműtéten is át kellett esnie.

Nem ez az egyetlen egyszülős család Magyarországon, akik nehéz körülmények között élnek. Az Egyszülős Központ 2019-ben kezdeményezte az "Angyalok pedig léteznek" programját. Mivel akkor még nem volt járványhelyzet, az angyalok az Egyszülős Központba látogattak el, ahol a gyerekek kívánságai megvalósultak. Megható volt látni, mennyire örülnek a gyerekek annak, hogy az angyaloknak rajzolt kívánságaik teljesültek.


"Szeretnénk, ha minden gyerek vágya teljesülne"

Tavaly az otthonukba érkeztek a csomagok és ez idén is így lesz.

Az elmúlt hetekben ugyanis az Egyszülős Központ egy felhívást tett közzé az egyszülős gyerekek számára. 5000 Ft értékben rajzolhatták meg azt, hogy mire vágynak a legjobban karácsonyra. Közel 80 karácsonyi álomról szóló rajz érkezett, így közel 80 karácsonyi kívánság várja, hogy valóra válhasson.
 

”Szeretnénk, ha minden gyerek vágya teljesülne, most ehhez várjuk az önkéntes Angyalokat, akik megvásárolják az ajándékokat és gondoskodnak arról, hogy karácsonyig megérkezzen hozzájuk”

– mondja Zohány Márta, az Egyszülős Központ kommunikációs vezetője.

Az Angyaloknak rajzolt kívánságok, és az, hogy hogyan lehet valakiből Angyal, az alábbi linken található: https://egyszulo.hu/page/angyalok-pedig-leteznek


Nekik is csak egy gyerekkoruk van!

kislány ajándéka

cottonbro fotója a Pexels oldaláról


Ma Magyarországon több mint félmillió gyereket nevel egyetlen szülő, az egyszülős családok száma pedig körülbelül 300 000.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány alapítója és az Egyszülős Központ vezetője korábban elmondta a Családinetnek, hogy a járvány miatt különösen nehézzé vált az egyszülős családok helyzete.

”Nehéz megoldani a munkát, hogy kész legyen a lecke, a kicsi ne szedje szét a lakást. El lehet képzelni, hogy milyen az, amikor egyetlenegy felnőtt van erre az összes feladatra. Annak az egy szülőnek kell megoldania mindent. Nem is beszélve azokról a családokról, ahol az egy szál kenyérkereső elvesztette a munkáját. Talán soha nem is volt ekkora szükség ránk, mint most.”

A bezártság és túlterheltség miatt rengetegen kérnek tőlük jogi vagy pszichológiai problémákban segítséget, de a legnagyobb szükség arra van, hogy az egyedülálló szülőknek állást találjanak, hiszen ők nem engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak. A gyerekeket pedig a korrepetálásban is tudják segíteni. Szerencsére rengeteg adomány is érkezett hozzájuk, tanszerekkel, laptopokkal és élelmiszeradományokkal is tudják segíteni a rászoruló családokat.

"Végeztünk egy felmérést. A kutatásból az jött ki, hogy a szülők a legnehezebb problémának az elszigetelődést jelölték, vagyis hogy mennyire magányosak. Nincs mellettük a mindennapokban egy másik felnőtt, de ettől, hogy egyedül maradnak, más felnőtt társaságokból is kiesnek, a családból, vagy a baráti körökből. Előfordul, hogy az ő gyereküket nem hívják meg egy zsúrra, mert a szülők nem akarják az egyedül nevelő szülőt meghívni, tehát bizonyos felnőtt társaságokban perifériára kerülnek."

Éppen ezért igyekeznek minél több programot szervezni, szülőknek és gyerekeknek egyaránt.

”Fontos, hogy ezeknek a gyerekeknek is legyen lehetőségük táborozni, különórákra járni, olyan helyekre, amikre egyébként nem lenne lehetőségük. Nekik is egy gyerekkoruk van. Ha nem tudják megélni a saját gyerekkorukat azért, mert a családjuk nehéz helyzetben van, az egy nagy igazságtalanság az élet részéről, ezért próbálunk meg minden segítséget megadni, amit csak lehet.”

Indexkép: A 9 éves Miléna rajza

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja