SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Kreatív edényalátét

Kókai Kata [cikkei] - 2006-08-21
Ha még forró az edény, és nem szeretnénk megégetni a szép terítőt, vagy egy szokatlan tálcán szeretnénk kínálni a szendvicset, ez az ötlet nem kerülheti el a figyelmünket.

Fakanálból szinte mindent el lehet készíteni, kaspót, alátétet, tálcát, vagy éppen egy kedves kis bábut. Ezúttal egy olcsó, mégis nagyon praktikus ötletet szeretnénk bemutatni. Mindenkinek van néhány régi, bebarnult fakanala, amit már semmire nem tud használni. Csupán egy-két festék, vagy egy kevés ragasztó és szalvéta segítségével azonban hasznosítani is tudjuk őket. A bemutatott alátét nagyon praktikus, és szinte mindenre használható.

Szükséges kellékek

Néhány azonos méretű fakanál
Barna és sárga festék
Szalvéta
Decoupage ragasztó
Lakk

Elkészítés

1. Alaposan szárítsuk meg a fakanalakat.
2. Fessük le a fakanalakat barnára, majd hagyjuk megszáradni.
3. A lefestett fakanalakat a képen látható minta szerint rendezzük el, majd az érintkezési pontoknál ragasszuk össze.
4. A fakanalak homorú felére fessük rá a kívánt betűket, majd hagyjuk megszáradni.
5. Ha szalvétával is szeretnénk díszíteni, vágjuk ki a formákat, majd a szalvéta legfelső rétegét ragasszuk rá. Szükség esetén lakkozzuk le, így tartósabb lesz.
6. Most ismételjük meg a második lépést, új fakanalakkal.
7. Ha a második fakanál elrendezés is kész (lefestettük, összeragasztottuk), akkor helyezzük rá az elsőre és ragasszuk össze.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja