SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Készíts magad illatosító párnákat!

Kókai Kata [cikkei] - 2006-08-28
A gyönyörű anyagból varrt illatosítók nem csak szekrényünk, de szobánk díszei is lehetnek

Mindössze egy kevés maradék anyag, vagy függöny szükséges az organzából készülő kis párnácskához. Nem csak illatosít, de csodálatos dísze a lakásnak, ráadásul ajándékba is adható. Ha nem csak szép, de praktikus díszt szeretnénk, megtölthetjük levendulával, így távol tartja a molylepkéket is.

Szükséges kellékek

A párnák darabszámától függően organza anyag
Varrógép, vagy tű és cérna
Potpourri, vagy szárított növények és illóolaj

Elkészítés

1. Első lépésként mossuk ki, majd langyos vasalóval vasaljuk át az organza anyagot.
2. Vágjunk belőle két 20*20 cm-es négyzetet.
3. Az egyik darabon kréta segítségével rajzoljunk két felezővonalat (vagyis egy nagy X-el kössük össze a sarkait).
4. A két kockát varrjuk össze a széleinél, egyik oldalát azonban hagyjuk szabadon, hogy beletölthessük a szárított virágot.
5. Ha van szárított levendulánk, vagy akad egy kevés potpourri, töltsük bele a zsákba.
6. Ha csak sima, illatanyag mentes szárazvirágunk van, szedjük le virágait, majd csepegtessük rá egy kevés illóolajat, ezután töltsük bele a zsákba.
7. Varrjuk le az utolsó szélét is.
8. Ha ezzel elkészültünk, igazgassuk el a száraznövényeket úgy, hogy az előzőleg megrajzolt vonal alatt ne legyen növény.
9. Ezután a megrajzolt vonalak mentén varrjuk át varrógéppel az anyagot.

A végeredmény egy szép, tetszőleges színű párnácska lesz, melyet elhelyezhetünk a hálószobában dísznek, de a szekrénybe is tehetjük.

 

Kép: www.foter.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja