SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kölyökpezsgő

Dr. Kohán József [cikkei] - 2008-01-07
Kölyökpezsgő (Valódi gyümölcsből)
Újév első munkanapján rendelőmben kis újévköszöntőt tartottunk. Mivel a munkát nem akartam megzavarni alkohollal, úgy döntöttem, szeszmentes itallal koccintunk.

Igen alkalmasnak tűnt erre a Kölyökpezsgő, melyből nagyvonalúan a szamócás változatot választottam. Nem igazán néztem meg a feliratokat, lévén szemüveg nélkül úgysem látom a kis betűket. Így történhetett, hogy csak utólag, iszogatás közben kezdtem el vizsgálgatni a címkét, mivel igen furcsa, mondhatnám penész íze volt a „finomságnak”.

A címke felirata egyébként szó szerint: Szamóca szénsavas gyümölcsital A gyümölcsök zamata jól érvényesül ebben az elsősorban gyermekek számára összeállított gyöngyöző italban. A kicsik is „felnőttként” koccinthatnak az ünnepi asztalnál a palackba zárt Kölyökkel. Gyártja: Walton Kft. Budapest, Hungary Összetevők: víz, szamócalé 12%, cukor, CO2 7 g/l, (E 290), étkezési sav (E 330), aroma, tartósítószerek (E 202, E 211, antioxidáns (E 300), színezék (E 124). A címkén szerepel még: Nem visszaváltható palack.

Egy kicsit nézzünk utána az egészségügyi vonatkozásoknak, ami az adalékanyagokat illeti! Egészségkárosító adalékok között szereplő összetevő: E 124 (Japánban tiltott komponens, nincs kommentár) E 330 (azaz a citromsav egy rendkívül veszélyes antioxidáns, szájpenészt és szájgyulladást okozhat. Egyesek (gondolom, a gyártásban érdekeltek) erősen cáfolják és támadják azt a nézetet, hogy az E 330-as komponens (citromsav) rákkeltő lehet, ugyanis általában éppen a szájpenész és szájgyulladás ellenszereként ismerik el, semmint annak okozójaként. Ételek és italok egyébként egyaránt tartalmazzák szép nagy számban antioxidáns szinergistaként. Ha okoz rákot, ha nem, ajánljuk, hogy fogyasszon sok zöldséget és gyümölcsöt, bizonyos vitaminok ugyanis meggátolhatják a betegség kifejlődését a testben. Ellentmondásnak tetszik tehát, hogy a citromsav, amely megtalálható a gyümölcsök levében, okozhat például malignus rákot, mikor is egyértelmű, hogy a gyümölcsök fokozott fogyasztása éppen meggátolhatja annak keletkezését. Igen, ez így van, lehetséges, hogy tévedés – természetesen azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy nem feltétlenül egyezik meg e két citromsav. Rákkeltő adalékok között szereplő összetevő: E 211 (nincs kommentár). Ráadás, hogy a sok ártalmas adalék mellett nem visszaválható üveggel is terheljük a környezetet.

Megjegyzem, az italból azért szépen kortyolgattam (egyedül a vendégeim közül), hogy meglegyen az idillem az újév ünneplésében. Nem is maradt el a jutalom. Kb. 4 dl elfogyasztása után negyedóráig kettős látásom volt. Ennyi alkoholos pezsgő meg sem látszott volna rajtam, bár nagyon ritkán iszom szeszt. Ha valaki viszont ezt várja a buborékos italtól, bíztatom, kóstolja meg a Kölyökpezsgőt, mert erre kiválóan alkalmas.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja