SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lelőtte iskolatársát egy gyerek Németországban

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-11-10
A rendőrség szerint személyes indíték állhat a háttérben, mert az áldozat és az elkövető ismerték egymást. A meglőtt gyermek életét már nem lehetett megmenteni.

A tanteremben, egy kézifegyverrel lőtt rá társára

A németországi Offenburg egyik iskolájában csütörtökön egy fiatal fiú rálőtt egy osztálytársára, akit olyan súlyosan megsebesített, hogy később a kórházban belehalt a sérüléseibe - írja az SWR a rendőrség közleménye alapján. 

A gyanúsítottat egy járókelő tartotta vissza addig, amíg kiérkeztek a rendőrök. 

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyerek egy tanteremben, kézifegyverrel lőtt rá társára. A jelenlegi nyomozás szerint személyes indíték állhat a háttérben, hiszen az elkövető és az áldozat ismerték egymást.

A bűncselekmény idején az iskolában 180 diák volt, nekik a termükben kellett maradniuk addig, amíg az épületet átvizsgálták. Ezután a szomszédos sportcsarnokba kísérték át őket, ahova értük mentek a szüleik. A rendőrség közleménye szerint a diákoknak pszichológus segít majd abban, hogy fel tudják dolgozni a történteket. 

Indexkép: Franz P. Sauerteig képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
HozzĂĄszĂłlĂĄsok (2 - 1)
gemini62
#2 2011. jĂşlius 03. 19:35:59 | vasĂĄrnap
Harom alkalommal adtam eletet a 3 fiamnak, korhazban, orvos segitsegevel viszonylag rovid ido alatt a fent emlitett oxitocinos, gatmetszeses eljarassal, orgazmuselmeny nelkul! Megvallom mindharom alkalommal szules celjabol vonultam korhazba es nem orgazmuselmeny-szerzes celjabol. Most igy utolag felvilagosodva akar becsapottnak is erezhetnem magam....Smile Hiszek abban, hogy a mai tudomany lehetosegeivel eljenek az anyak valasztasuk szerint, otthonszules, korhazi szules, vizben szules vagy mas modon....mindegy, a lenyeg, hogy maradando serules vagy negativ elmeny, felelem nelkul emlekezzunk mindketten az esemenyre. Az orvosok, babak, mint mi magunk annyifelek. Valaki kepes eletet adni segitseg nelkul, egy masik segitseggel se.
Nekem aldott jo orvosom volt (van) es sehol nem ereztem volna nagyobb biztonsagban magunkat, mint mellette, eppen ezert nem ertek egyet egyik vagy masik mod leszolasaval, eljelentektelenitesevel. Szuleszno es orgazmus mellett is eshet baja az ujszulottnek es korhazakban is kifoghatunk, felelotlen, nemtorodom orvost. Az orgazmusra valo kepesseg szerintem szinten egyeni adottsag es nem feltetlenul a szules korulmenyeitol fuggo.
kyree
#1 2011. jĂşlius 01. 13:54:03 | pĂŠntek
Nagyon tetszik a cikk!
Orgazmust ugyan nem eltem at szulesem alatt de haboritalan szulesem volt egy kufldi szulo otthonban.Konyveket nem igazan olvastam elotte viszont tudtam,hogy szeretnek en iranyitani szules alatt s a mai napig halas vagyok erte,h mindazt atelhettem.S azota is hallom a rem hireket milyen szulesek tortennek orvosi beavatkozassal.Mert ok Istennek vagy minek kepzelik magukat?Koszonm a cikket!

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Beszédfejlesztő mondókák - ha nehezen indul a beszéd

Van az a pillanat, amikor egy anya szíve összeszorul: "Miért nem beszél még a gyerekem?" Ismerős az érzés, ugye? A játszótéren már mondókázik a többi kisgyerek, a tiéd viszont csak mutogat vagy motyog. Megnyugtatlak: nem vagy egyedül, és van, amivel segíthetsz neki - ráadásul játékosan, ölelve, nevetve! Ezek a mondókák nem csodaszerek, de csodákra képesek, ha rendszeresen mondogatjátok őket együtt.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja