SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Május 8-a, a Vöröskereszt Világnapja

Családinet [cikkei] - 2021-05-07
A Vöröskereszt mozgalmat megalapító Henry Dunant születésnapján több mint egy évnyi helytállásért mondunk köszönetet mindazoknak, akik a járvány kapcsán önzetlenül segítenek.
Május 8-a, a Vöröskereszt Világnapja

A Vöröskereszt és Vörösfélhold mozgalom a Föld legnagyobb és legkiterjedtebb humanitárius közössége, mely 192 országban több mint 650 millió ember életére van hatással. Világszerte 14 millió önkéntes és hivatásos szakember dolgozik nap mint nap azért, hogy olyan alapvető szükségletek, mint az élelem és a víz, vagy az egészségügyi ellátás mindenki számára elérhetőek legyenek a legnehezebb helyzetekben is. Ehhez a munkához szolgál iránytűként az a hét alapelv (emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség) melyek alapján a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC), a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) valamint az egyes nemzeti társaságok, így a Magyar Vöröskereszt is egységesen fejtik ki tevékenységüket, legyen szó a pandémiáról, katasztrófahelyzetekről, vagy a klímaváltozásról.

Vöröskereszt világnap 2021

Az elmúlt egy évben minden eddiginél többen csatlakoztak a mozgalomhoz, hogy egy példátlan világjárvány idején támogatást és vigaszt nyújtsanak mindazon közösségeknek, amelyek fokozott veszélynek vannak kitéve. Idén májusban ezeket az elkötelezett segítőket is köszönet illeti több mint egy évnyi helytállásukért. Ahogy az idei világnap központi üzenete is sugallja: „együtt megállíthatatlanok vagyunk”:

„Napjainkban számos komoly humanitárius kihívással kell szembenéznünk, melyeknek csak az egyike a COVID-19. Idén májusban azonban több mint 14 millió okunk van az ünneplésre: a megállíthatatlan önkénteseink. Minden egyes jócselekedet számít, tűnjön bármilyen kicsinek is. Az egyéni tettek összessége minden nap jelentős hatással van a világra.” – mondta el Francesco Rocca, a Nemzetközi Vöröskereszt elnöke.

Az idén 140 éves Magyar Vöröskereszt hazai viszonylatban a kezdetektől fogva kivette a részét a koronavírus-járvány elleni küzdelemből. 2020 februárjától csaknem 900.000 emberen segített valamilyen formában: a vöröskeresztes önkéntesek több mint 75.000 munkaórában támogatták az egészségügyi intézmények munkáját, többek között a mintavételi pontokon és telefonközpontokban, miközben folyamatosak voltak a lakossági élelmiszer és tisztasági csomag osztások az ország minden pontján.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja