SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Így enyhíthetjük a koronavírus által okozott szorongást

Családinet [cikkei] - 2022-01-31
Amikor 2020 elején kitört a COVID-19 világjárvány, valószínűleg álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a pandémiás helyzet akár évekig is elhúzódhat. Két év elteltével még inkább úgy érezhetjük, hogy a mostani állapotnak sosem lesz vége és állandósul a kilátástalanság. A saját magunk és szeretteink egészségéért való aggódás, a különféle korlátozásokkal járó szociális és fizikai elszigeteltség, továbbá a bizonytalanságból fakadó félelem fokozott mentális megterhelést jelent mindannyiunk számára. A szorongás pedig az életvitelünket meghatározva, akár klinikai szintet is ölthet. A Budai Egészségközpont pszichológusa, Bezzeg Dobrotka Katinka összefoglalja a járvány mentális hatásait, a szorongás tüneteit, és tanácsokat ad a járvány miatti stressz enyhítéséhez.

„Az elhúzódó vírushelyzet nemcsak a fizikai egészségünket veszélyezteti, hanem komoly mentálhigiénés kihívás elé állítja a teljes társadalmat. A járványra szorongással, álmatlansággal, rémálmokkal, étvágytalansággal vagy éppen falási rohamokkal is reagálhatunk. Ilyen elhúzódó krízishelyzetben teljesen természetes, ha fokozottabb feszültséget érzünk, gyakori dühkitöréseink vannak, vagy szomorúak és lehangoltak vagyunk. A biztonságérzetünk megingása és a kontrollvesztettség-érzés miatt pedig könnyebben pánikba is eshetünk. Fontos azonban, hogy időről időre »monitorozzuk« saját magunkat, negatív gondolataink gyakoriságát és tudatosan odafigyeljünk a lelki és mentális egyensúlyunk megőrzésére. Amennyiben hosszabb ideje tapasztalunk változásokat, állapotunk rosszabbodását, érdemes szakember segítségét kérni” – mondta Bezzeg Dobrotka Katinka, a Budai Egészségközpont pszichológusa.

Bezzeg Dobrotka Katinka, a Budai Egészségközpont pszichológusa

A szorongás tünetei

A járvány kezdete óta mindannyian tartós bizonytalanságban élünk, és valószínűleg az egyik leggyakoribb közös tapasztalásunk a szorongás fokozódása. Ezt sokféleképpen átélhetjük: aggódás, frusztráció, idegesség, félelem, lehangoltság, kedvtelenség, vagy éppen kényszeres viselkedés formájában. A szorongásnak ezeken a pszichés megpróbáltatásokon túl számos testi tünete is lehet: izzadás, szapora légzés, izomfeszültség, bőrpír, bőrviszketés, körömrágás, szájszárazság, krákogás, sűrű pislogás, gyomorfájdalom stb. Kifejezetten a koronavírushoz kapcsolódóan is előfordulhatnak túlzott reakciók, például a testhőmérséklet gyakori ellenőrzése, a természetesen is megjelenő fizikai tünetek miatti fokozott aggodalom (tüsszentés, köhintés, orrfolyás esetén), a fizikai állapot folytonos megfigyelése, továbbá a hozzátartozók túlzott óvása.

A hosszantartó, tartós vagy túl erős szorongás kimeríti a szervezetet, ezért rizikófaktorként szerepet játszhat egyes betegségek megjelenésében is, mint például alvászavarok, migrén, gyomorbántalmak, vagy depresszió és kiégés. Fontos tudni azt is, hogy a szorongás intenzitása a genetikusan meghatározott érzékenység mellett a korábban megélt tapasztalatoktól is függ.

 

Hogyan enyhíthetjük a felgyülemlett feszültséget?

Ha kellemetlenül érezzük magunkat, közérzetünk nem megfelelő, gondoljuk át, miképp tudnánk megkönnyebbülni, hogy megakadályozzuk szervezetünk kimerülését. Az ördögi kör megtörésében már a szorongás tüneteinek felismerése is segíthet. A testi-lelki jóllét eléréséhez fontoljuk meg az alábbi lépéseket.

 

1. Kapcsolódjunk ki

Tudatosítsuk magunkban, hogy számtalan lehetőségünk van a pandémia által okozott feszültség levezetésére és a szorongás káros hatásainak csökkentésére, akár lakáson belül vagy a közvetlen környezetünkben is. Írjunk egy listát minden olyan tevékenységről, ami kikapcsol, ellazít és feltölt, aztán ezekből minden nap végezzünk el legalább egyet, de lehetőség szerint inkább többet. Ez lehet sport, séta, beszélgetés, főzés-sütés, olvasás, filmezés, fürdőzés, meditálás, festés, varrás, társasozás stb. Fektessünk nagy hangsúlyt a kikapcsolódásra, mert ezzel sokat tehetünk testi és lelki egészségünkért.

 

2. Végezzünk légzésrelaxációt

A feszültség oldása, az átélt stressz csökkentése, izmaink ellazítása és elménk lecsillapítása érdekében végezzünk napi szinten légzésrelaxációt hasi légzéssel. Lassan, kontrollált módon, 3 másodpercen át szívjuk be a levegőt az orrunkon át a hasunkba, kb. ugyanennyi ideig tartsuk benn a levegőt, majd fújjuk ki szájon át, kissé elnyújtva a kilégzést, kb. 5 másodpercen keresztül. Végezzük a gyakorlatot minimum tíz percig. Fontos, hogy a gyakorlat célja a kellemesebb állapot elérése, ezért mindig igazítsuk saját ritmusunkhoz.

 

3. Lazítsuk el az izmainkat

Testünk egyes izomcsoportjainak megfeszítésével, majd lazításával is nyugodtabb testi-lelki állapotot érhetünk el, ezt nevezzük progresszív izomrelaxációnak. Ülő vagy fekvő helyzetben először szorítsuk ökölbe a kezünket, majd ezt ismételjük meg két-három alkalommal. Ezután jöhetnek az alkarok, a felkarok, a váll, a hát, a vádli és a comb izmai, ugyanígy megfeszítve, majd ellazítva, az egyes megfeszítések között elegendő időt hagyva. Addig feszítsük csak az egyes izomcsoportokat, amíg az jó érzéssel tölt el bennünket. Ellazításkor lassan engedjük el izomcsoportjainkat és közben figyeljük meg, milyen érzést kelt bennünk a mozdulat. A légzésünket is igazíthatjuk a gyakorláshoz: feszítéskor belélegzünk, lazításkor kifújjuk a levegőt.

progresszív izomrelaxáció

4. További tanácsok a koronavírus okozta feszültség csökkentésére:

  • Alakítsunk ki napi rutint, alkalmazzunk teendőlistákat, osszuk be hatékonyan az időnket, az energiánkat és kössük le a gondolatainkat.
  • Fókuszáljunk a pozitívumokra és próbáljunk minél többet nevetni.
  • Írjunk rendszeresen hálanaplót, vegyük sorba, hogy mi mindenért vagyunk hálásak az életünkben.
  • Segítsünk, ahol tudunk: jó érzéssel fog eltölteni, ha például bevásárolunk egy idős embernek.
  • Korlátozzuk a média- és internetfogyasztásunkat, hiszen semmi szükség arra, hogy félóránként rossz hírekkel traktáljuk magunkat. Csak hiteles, ellenőrzött forrásokat kövessünk, és ne dőljünk be álhíreknek!
  • Amennyiben átestünk a koronavíruson, saját magunk megnyugtatása érdekében javasolt elvégeztetni egy teljes kivizsgálást1, amellyel kizárhatjuk a hosszú távú egészségügyi kockázatokat.

Tartsuk szem előtt, hogy ha a szorongás már a mindennapi tevékenységekben (munkavégzés, otthoni teendők ellátása, társas kapcsolatok) is gátol minket, akkor érdemes pszichológus segítségét kérni. Különösen akkor, ha tartós álmatlanságot, kóros lehangoltságot, leküzdhetetlen idegességet, kilátástalanságot, állandósuló félelmeket tapasztalunk vagy öngyilkossági gondolataink vannak.

1 Leghamarabb az első tünettől számított 4 hét elteltével vehető igénybe, amennyiben nincs aktív tünet.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja