SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Minden, amit a levelező oktatásról tudni érdemes

Családinet [cikkei] - 2006-01-04
Az ELO Kft. több mint 70 nyelvi, szakmai és hobbi levelező tanfolyamot kínál különböző szinteken. A holland tulajdonú cég nagy hagyományokkal rendelkezik a levelező oktatás területén.

 

 

Tananyagait százezrek használták eredményesen Európa-szerte. A módszer sikerének titka, hogy a tanulási folyamat központjában maga a hallgató áll. A diákok szabadon oszthatják be a tanulásra fordított időt, emellett az sem elhanyagolható, hogy bármikor be lehet kapcsolódni, mert nincsenek tanévek, beiratkozási időszakok.

Havonta küldik az aktuális tananyagot (egy füzet, illetve a nyelvek esetében + egy kazetta vagy CD) amely két leckét tartalmaz, ezek mindegyikében van házi feladat, amelyet kijavítva visszaküldenek a hallgatóknak. A tandíj fizetése havi gyakorisággal is történhet. Módszerük lehetővé teszi, hogy a lakóhely földrajzi elhelyezkedésétől, iskolai végzettségtől és anyagi helyzettől függetlenül bárki beiratkozhasson tanfolyamaikra.

 

Nyelvtanfolyamaik az alap, illetve a középfokú nyelvvizsgára készítenek fel, és ideálisak azok számára, akik munka mellett szeretnének nyelvet tanulni. Az ELO-nál angol, német, spanyol, olasz, francia, japán és holland (továbbá 2006. februárjától orosz) nyelv tanulására van lehetőség.

A kurzusok módszertana különbözik a hagyományos nyelvtanfolyamokétól, hiszen hallgatóik egyedül tanulnak. Az első tananyag kézhezvételekor a hallgató megkapja a konzulense nevét, és a tanfolyam időtartama alatt neki küldi házi feladatait, amelyeket javítás után postafordultával visszakap.

 

Szakmai tanfolyamaik egy részénél a hallgatók OKJ-s vizsgát tehetnek oktatási partnereiknél, így államilag elismert képesítést szerezhetnek. A tanfolyamkínálat összeállításánál az ELO figyelembe vette a munkaerő-piaci követelmények változásait, és arra törekszik, hogy a tanfolyam elvégzése és az OKJ-s vizsga után hallgatóik piacképes szakmát szerezhessenek, így meg tudjanak felelni a magas szintű munkahelyi elvárásoknak is.

Legújabb szakmai tanfolyam a Kéz- és lábápoló, műkörömépítő, mely átfogó ismereteket tartalmaz az adott szakmáról.

 

A hobbi tanfolyamok olyanoknak készültek, akik szeretnék kedvtelésüket magasabb szinten gyakorolni. A legkedveltebbek közé tartozik a Szabás-Varrás, amely szintén a levelező oktatás hatékonyságát mutatja, hiszen erről az első látásra gyakorlatorientáltnak gondolt tevékenységről is olyan tananyagot állítottak össze, amelyet évente több ezer hallgató sikeresen végez el.

Újdonságnak számít a hobbi tanfolyamok között a Társastánc, melynek tananyagát 4 DVD-vel és a zenei anyagot tartalmazó CD-vel egészítették ki. Kártyajóslás tanfolyamukon a hallgatók megismerkedhetnek a Tarot eredetével, az egyes kártyalapok titokzatos jelentésével, de használhatják a lapok ábráit lelki fejlődésük elősegítésére, jövőjük megismerésére is.

Ha felkeltette érdeklődését a levelező oktatási forma, bővebb információkért kérjük, hívja az ELO ügyfélszolgálatát a (1) 206-1775-ös telefonszámon vagy IDE kattintva látogasson el honlapjukra!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

A szájüregi szűrés is fontos lehet méhnyaki HPV-fertőzés esetén

Több mint kétszer nagyobb eséllyel található meg a HPV a szájüregben is azoknál a nőknél, akik a méhnyakukon már fertőzöttek - derül ki a Semmelweis Egyetem friss nemzetközi kutatásából. A vizsgálat szerint minden nyolcadik, méhnyaki HPV-pozitív nő orálisan is fertőzött volt, ami növeli a szájüregi daganatok kockázatát.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja