SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Galamb, Múzsa, Életke - ez nem egy vers, hanem 2020 legújabb lánynevei

Családinet [cikkei] - 2020-11-18
Biztosan találkoztál már azzal a hírrel, miszerint újabb lánynevekkel bővült az MTA utónévtára, azaz mostantól már te is elnevezheted kislányodat Életkének, Galambnak, vagy akár Múzsának is. Ez csak néhány azok közül a nevek közül, amiknek a szülők kérték a regisztrációját és meg is kapták. De mi alapján fogad el az MTA egy nevet anyakönyvezhető névnek?

Magyarországon jelenleg törvény szabályozza, hogy mely neveket adhatjuk csemeténknek, az elmúlt 20 évben azonban ez a lista már több, mint 300 újjal növekedett. Az MTA korábbi írása szerint a szülők a névadás során élik ki kreativitásukat, vagy érzelmi kötődésüket egy-egy helyhez, vagy tárgyhoz. Az Utónévbizottság készíti el a szakmai véleményt, amelyet - bármilyen furcsa is - objektív és egészen kézzel fogható elvek szabályoznak, amiket a Nyelvtudományi Intézet is részletez

A teljesség igénye nélkül például legfeljebb két, a nemének megfelelő nevet kaphat a születendő gyermek. A magyar törvény szerint a névből ki kell derülnie a gyermek nemének is, és ha egy név mindkét nemhez tartozhat, az nem elfogadható, mint például a Dakota. Az is fontos szabály, hogy egy új nevet a mai magyar helyesírás szabályai szerint kell bejegyezni a mai köznyelvi kiejtésnek megfelelően, így pl az angol Jenifer nálunk csak Dzseniferként jöhet szóba. Vagy például ha egy írói fantázianevet szeretnénk kislányunknak adni, mint például a Bóbitát, azt is megtehetjük, de csak abban az esetben, ha az nem hátrányos a viselője részére. Lehet egyébként kisfiadnak az Anakin nevet is adni, mert ez is egy elismert név, a nemzetközi írói fantázianevek közé tartozik, külföldön már önálló és elterjedt személynévként használatos. 

A köznévi eredetű fantázianevek akkor bejegyezhetők, ha a név jelentése feltehetően nem lehet hátrányos a név viselőjére és már el is érkeztünk 2020 legújabb lányneveihez, amik zömében ennek a szabálynak felelnek meg: 
    Asma 
    Babetta
    Balzsam
    Bolda
    Britani/Britni
    Búzavirág
    Cezarin
    Cippóra
    Citta
    Csendike
    Csinyere
    Dafna
    Delani
    Della
    Dzsindzser
    Ekaterina
    Életke
    Eudoxia
    Evetke
    Fadett
    Fahéj
    Fiametta
    Filadelfia
    Főbe
    Galamb
    Hildelita
    Imodzsen
    Jáél
    Kalpavalli
    Krimhilda
    Laksmi
    Mikolt
    Múzsa
    Szulamit
    Uzonka
    Ünige
    Vulfia
    Zejnep
    Zsinett

Természetesen ha a hagyományos nevek közül szeretnél választani, akkor sem kell csüggedned, az MTA oldalán végigböngészhető a teljes fiú-, és a teljes lánynévsor is! Ha pedig máris körvonalazódik a fejedben egy új név, akkor az ehhez kapcsolódó alapelveket itt tudod elolvasni. 

A nyitókép Szabó Ádám fotója az Unsplash oldaláról, a cikkben található kép Jonathan Borba fotója az Unsplash oldaláról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja