SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így válj hétköznapi hőssé!

Kovács Ildikó [cikkei] - 2020-06-24
Rablást akadályozott meg nemrégiben egy miskolci buszsofőr, aki éppen az egyik helyi járatot vezette, amikor arra lett figyelmes, hogy egy idős, bottal járó asszonyt rángatnak. A buszvezető már korábban is akadályozott meg bűncselekményeket, példája pedig jól mutatja: az önvédelmi ismeretek elsajátításával hétköznapi hősökké válhatunk.

Bejárták az országos sajtót azok a felvételek, amelyeken jól látható, miként akadályozza meg egy bűncselekmény elkövetését egy miskolci buszvezető. Egy férfi egy idős, bottal járó hölgy táskáját akarta kitépni, ám szerencsére a sofőr már messziről kiszúrta a rablás kísérletét.

"A fedélzeti kamera felvételeiből jól láthatjuk, hogy a buszvezető, amint a dulakodás közelébe ért, azonnal leállította a járművet, kiszállt és az idős nő segítségére sietett. Helyesen reagálva letépte a támadót az áldozatról és elkergette, a nénit pedig felsegítette a buszra" - mondja Kovács Ildikó önvédelmi oktató, aki szerint példaértékű mindaz, ahogyan a buszvezető eljárt.

"Úgy tudom, hogy a miskolci buszvezetők és úgy általában a járművezetők nem kapnak speciális képzést arról, hogyan tudják az ilyen és ehhez hasonló bűncselekményeket megelőzni, pedig ahogyan a mostani eset is jól mutatja, akár életeket is menthetnének felkészültségükkel" - húzza alá a szakértő. Amennyiben ugyanis a buszvezető nem avatkozik be, nem csak az idős asszony táskáját rabolták volna el, hanem a dulakodás következtében súlyos, akár halálos kimenetelű sérüléseket is elszenvedhetett volna.

Kovács Ildikó speciális önvédelmi edzésein is rendre megfordulnak rendőrök, tűzoltók, gépjárművezetők, akik sokkal magabiztosabbá, felkészültebbé válnak már néhány alkalmat követően is.

"Ráadásul gyorsul a döntéshozatali képességük is, ezáltal pedig a váratlan helyzetekben is hasonlóak jól fognak tudni reagálni, mint a miskolci buszvezető" – magyarázza. A szakértő kifejti: ezeken a foglalkozásokon kifejezetten azokat a szituációkat gyakorolják, amelyek az adott szakma sajátosságait figyelembe véve leggyakrabban előfordulhatnak. Így amennyiben a buszvezetők is különleges képzést kapnának, megelőzhetővé válhatnának a közlekedési eszközökön történő zsebtolvajlások, szexuális zaklatások és egyéb agresszivitások is.

Kovács Ildikó önvédelmi szakértő közel másfél évtizede űz többféle harcművészeti stílust és küzdősportot, nyolc éve pedig speciális, női önvédelmi képzéseket is tart. Évente mintegy 200 előképzettséggel nem rendelkező tanítványt készít fel fizikálisan és mentálisan. A képzésein elsajátított védekező technikákat a résztvevők éles helyzetekben is eredményesen alkalmazzák. Úgy véli: az önvédelem olyan tudás, amelyet mindenkinek el kellene sajátítania.

További információ: onvedelemoktatas.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: AngelikaGraczyk / pixabay

 

Kovács Ildikó


Kovács Ildikó
Önvédelmi szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/947-71-42
E-mail: kovacsildiko@onvedelemoktatas.hu
Honlap: https://www.onvedelemoktatas.hu/
https://www.kovacsildiko.com/

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

A szérum irizinszint és pajzsmirigyfunkció kapcsolata - újonnan felfedezett összefüggés?

Korábban már írtam arról, hogy az irizin egy sajátos hormon, amelyet az izomszövet állít elő és lényeges szerepe van a testsúly szabályozásában. Az ülő életmód ugyanis összefüggésben áll a különféle egészségügyi rendellenességekkel, mint például az elhízás, a cukorbetegség, a szívbetegségek, bizonyos rákos megbetegedések. A legújabb kutatások kiemelték az irizin számos jótékony hatását, beleértve a zsírsejtek barnulását, az anyagcsere-folyamatok modulálását és a csontanyagcsere szabályozását.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja