SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lelőtte iskolatársát egy gyerek Németországban

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-11-10
A rendőrség szerint személyes indíték állhat a háttérben, mert az áldozat és az elkövető ismerték egymást. A meglőtt gyermek életét már nem lehetett megmenteni.

A tanteremben, egy kézifegyverrel lőtt rá társára

A németországi Offenburg egyik iskolájában csütörtökön egy fiatal fiú rálőtt egy osztálytársára, akit olyan súlyosan megsebesített, hogy később a kórházban belehalt a sérüléseibe - írja az SWR a rendőrség közleménye alapján. 

A gyanúsítottat egy járókelő tartotta vissza addig, amíg kiérkeztek a rendőrök. 

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyerek egy tanteremben, kézifegyverrel lőtt rá társára. A jelenlegi nyomozás szerint személyes indíték állhat a háttérben, hiszen az elkövető és az áldozat ismerték egymást.

A bűncselekmény idején az iskolában 180 diák volt, nekik a termükben kellett maradniuk addig, amíg az épületet átvizsgálták. Ezután a szomszédos sportcsarnokba kísérték át őket, ahova értük mentek a szüleik. A rendőrség közleménye szerint a diákoknak pszichológus segít majd abban, hogy fel tudják dolgozni a történteket. 

Indexkép: Franz P. Sauerteig képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja