SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

36 ezer fény gyúlt az autista gyermekekért a Havasi Symphonic Aréna Show-n

Családinet [cikkei] - 2017-12-15
Autista gyermekek számára szervez adománygyűjtést az Út a Mosolyért Alapítvány, 2017-ben immár második alkalommal. Az újabb jótékonysági kezdeményezéssel először az év egyik leglátványosabb magyarországi koncertjén, a Havasi Symphonic Aréna Show-n találkozhatott a közönség, december 9-én és 10-én. Havasi Balázs egy különleges meglepetés produkcióval támogatta az alapítvány új célkitűzését, a budapesti Autizmus Alapítvány Általános Iskola korszerűsítését. Máris több, mint 36 ezer ember állt a kezdeményezés mellé, adományaikból eddig több, mint 2,5 millió forint gyűlt össze. Az alapítvány továbbra is várja a felajánlásokat.

Az Út a Mosolyért Alapítvány 2017 májusában indította el autizmusról szóló kampányát, „Megérteni. Elfogadni. Segíteni.” címmel. Májusban nagy sikerrel szervezte meg a Mosoly koncertet Budapesten az első magyarországi autista vizsgálóközpont létrehozására.

Az alapítvány a napokban újabb adománygyűjtést indított az autista gyermekek megsegítésére: az Autizmus Alapítvány Általános Iskola diákjainak speciális fejlesztését kívánja támogatni. A jótékonysági kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson az intézmény korszerűsítéséhez.

Az adománygyűjtéssel először az év egyik leglátványosabb magyarországi koncertjén, a Havasi Symponic Aréna Show-n találkozhatott a közönség, december 9-én és 10-én. Havasi Balázs zongoraművész egy különleges meglepetés produkcióval támogatta a gyűjtést, amelyről felvétel is készült, és a napokban lesz megtekinthető. A koncert alatt az idén Oscar-díjat nyert Mindenki című filmből ismert Bakáts Téri Ének-Zenei Iskola gyermekkórusának tagjai, Balázs Árpád zeneművét, a Bodzavirág című dalt adták elő zenei kísérettel a színpadon és meglepetés szólókkal a közönség soraiból.

„Idén éppen az Egyesült Államokban voltam az Oscar-gála idején. Meghatározó élmény volt látni a Mindenki című film győzelmét. A film arra is gyönyörűen rávilágított, hogy a közösségnek, az összefogásnak milyen komoly ereje van… Szeretném, ha ezt az erőt idén arra is használnánk, hogy egy nemes cél megvalósulását támogassuk. Idén a Havasi Symphonic teljes csapata az Út a Mosolyért Alapítvány mellé állt, hogy együtt javíthassunk az autista gyerekek és az Autizmus Alapítvány Általános Iskola életkörülményein" – mondta el Havasi Balázs.

Szijjártó-Nagy Szilvia, az Út a Mosolyért Alapítvány elnöke hangsúlyozta: „Az alapítvány küldetésének középpontjában mindig a gyermekek támogatása áll: szeretnénk segíteni az autizmussal élők mindennapjait, fejlesztésüket és orvosi ellátásukat. Most az Autizmus Alapítvány Általános Iskola támogatása a cél, hogy az intézmény korszerűsítésével a diákok speciális fejlesztése megfelelő körülmények között valósulhasson meg. Az iskolában ellátott tanulók létszáma a kezdetektől kb. 20 fő. Itt az autizmusban súlyosabban érintett gyermekek intenzív, egyéni és kiscsoportos fejlesztése valósul meg.”

Az alapítvány elnöke hozzátette, hogy lehetőséget kaptak arra is, hogy a koncert hétvégéjén Adománygyűjtő Pontokat helyezzenek ki a Papp László Budapest Sportarénában. Az adományokból eddig több, mint 2,5 millió forint gyűlt össze. Az alapítvány továbbra is várja a felajánlásokat, így aki nem tudott részt venni az eseményen, de szeretné támogatni a jelenlegi kezdeményezést, adományát az Út a Mosolyért Alapítvány honlapján található bankszámlaszámra juttathatja el.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja