Az apa, aki a fiára várt

Elsőként a 444.hu számolt be egy Zoltánnak nevezett férfi esetéről. Zoltán egy II. kerületi áruház parkolójában a mozgássérülteknek fenntartott helyen várta feleségét és hároméves, súlyosan látássérült kisfiát. Amikor rendőrök léptek hozzá, hogy kérdőre vonják, miért foglalja a helyet, a legnagyobb lelki nyugalommal mutatta meg nekik az igazolványt. A válaszra azonban legvadabb álmaiban sem számított volna: közölték vele, hogy a fia nevére kiállított okmány általa való használata kimeríti a közokirat-hamisítás fogalmát, ezért azonnal velük kell mennie az őrsre. A férfi hiába magyarázta, hogy perceken belül megérkezik a fia, így mindenki láthatja, hogy szó sincs törvénysértésről, a rendőrök hajthatatlanok voltak.

Zoltánnak azt is csak többszöri kérésre engedték meg, hogy legalább a feleségét felhívja, ne várja őt a megbeszélt helyen, de ezután – biztos ami biztos alapon – inkább kivetették a telefonjából a SIM-kártyáját. A kapitányságon úgy kezelték, mint a bűnözőket a filmekben: lefotózták, ujjlenyomatot vettek tőle, közölték vele, hogy közokirat-hamisításért akár három év letöltendő börtönbüntetésre vagy szerencsésebb esetben egymillió forintos bírságra számíthat, majd egy alagsori cellába zárták. A férfi elmondása szerint először az őt kihallgató nyomozón látta, hogy túlzásnak tartja ami történik, de ő sem tudott mást javasolni, mint hogy tegyen gyorsan beismerő vallomást, és akkor szabadul. Így is lett, Zoltán mindent bevallott, aláírt, így éjfélre otthon lehetett. Ügyvédjével éppen a rendőri intézkedés ellen készülnek panaszt tenni.

A szélvédőre ragasztott matrica

Kísértetiesen hasonló esetről számolt be néhány héttel később az Abcúg is. Edit (nem ez az igazi neve) három gyermeket nevel, köztük egy idegrendszeri és négyvégtag-sérült 14 éves fiút. Mivel többször előfordult, hogy gyermekével valahová sietve elfelejtette kitenni az ablakba az igazolványt, vagy az becsúszott a motorháztető mögé, ahonnan alig tudták kikaparni, az egyszerűség kedvéért kiragasztotta azt a szélvédőre. Az asszony tisztában volt vele, hogy ez elvileg szabályellenes, de mivel soha nem élt vissza az igazolvánnyal, ha a fia nem volt vele, nem állt be a mozgássérült helyekre, és mindig vett parkolócédulát is, nem gondolta, hogy bárki belé köthetne.

Tévedett. Júniusban épp egyedül volt, kiszállt az autójából és készült a parkolóautomatához, amikor két civil ruhás rendőr lépett oda hozzá, és felszólította, hogy közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt fáradjon be velük a kapitányságra. Nem érdekelte őket, hogy Edit fizetni szeretett volna a parkolásért – később úgy fogalmaztak, hogy „a magatartása nem ebbe az irányba mutatott”.

A nap további része Zoltán esetéhez hasonlóan zajlott: hosszú órák a rendőrőrsön, fotózás, ujjlenyomatvétel, cellába küldés. Az egyetlen különbség, hogy Editet „mindössze” két év letöltendő börtönbüntetéssel fenyegették meg. Később neki is azt mondta a nyomozó, hogy a kollégák „túlintézkedték” az ügyet, és nem lesz ennek folytatása.

Sajnos ez sem bizonyult igaznak. Néhány hónap múlva az asszonyt a bíróság hatvanezer forint pénzbüntetésre ítélte közokirat-hamisítás miatt. Az ügyésznő vádbeszédében kiemelte, hogy mostanság súlyosan elszaporodtak a mozgássérült-igazolvánnyal történő visszaélések, és a szigorú ítélettel ennek próbálnak gátat szabni.

Azt az érintett szülők sem tagadják, hogy a probléma valós. Tény, hogy sokaknál már-már általános gyakorlatnak számít a rokon mozgássérült-igazolványának kölcsönkérése és az azzal való közlekedés. Csupán egy kis emberséget és támogató hozzáállás szeretnének a hatóságoktól, hogy a fogyatékos gyermeket nevelő, őt napi szinten szállító szülők vegzálása helyett a valódi szabályszegők felderítésére fordítsanak inkább energiát. 

Fotó: William Ross / flickr